Szabálytalanságokat talált az ÁSZ a Jobbik és az LMP gazdálkodásában
Befejezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbik és az LMP, valamint pártalapítványaik 2013-2014-es gazdálkodásának törvényességi ellenőrzését.
Befejezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbik és az LMP, valamint pártalapítványaik 2013-2014-es gazdálkodásának törvényességi ellenőrzését.
2014-ben négy évre adtak megbízást az emberek a kormánynak, és nagyon súlyos külső körülmény kellene ahhoz, hogy ez a vállalás ne teljesüljön – mondta a miniszterelnök az Origónak adott interjújában - írja a Polgárportál.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja arra szólította fel a kormányt, hogy ne terjesszen rémhíreket az önkormányzatokban és ne fenyegesse a rossz anyagi helyzetű embereket.
Nem csak a brit külügyminisztérium szólt be a magyar kormánynak a hazudós bevándorlási "tájékoztató" anyag miatt, amely szerint no-go zónák vannak európai városokban, hanem számos már ország külügyi vezetése is a szőnyeg szélére állította Szijjártó Péter külügyminisztert - írja a Napi.hu.
A fasizmus megszokott külsőségeit levetkőzve visszatért közénk - Kalmár Szilárd írása a kanadaihirlap.com oldalon.
<p>A magyar kormány kétoldalas hirdetést jelentetett meg az NewAfrican magazin legfrissebb számában és azzal toboroz afrikai bevándorlókat Magyarországra – olvasható a <a href="http://444.hu/2016/09/22/igy-rimankodik-a-kormany-az-afrikaiaknak-hogy-t..." rel="nofollow" target="_blank">444.hu</a> cikkében.</p>
A Magyar Szocialista Párt Hajdú-Bihar Megyei Választmánya növekvő aggodalommal figyeli az október 2-ára hirdetett népszavazás egyre megdöbbentőbb kísérő jelenségeit.
Változik a határ Magyarország és Szlovákia között - írja a korkep.sk.
Hamarosan tízezer számra jöhetnek az ukrán vendégmunkások, az ehhez szükséges jogszabályokat már a legnagyobb csendben módosították - írja a 24.hu.
Éppen azon gondolkodtam az imént, hogy már megint késztetést érzek "népszavazósdit" játszani.
Orbán erdélyi bábszervezete, a Magyar Polgári Párt (MPP) arra szólít fel minden erdélyi magyart, hogy az október 2-i népszavazáson menjen el szavazni, és ezáltal "a magyarság adjon egységes választ".
Kósa Lajos fergeteges viccel hangolta a közönséget - írja a HVG.hu.
A brit külügyminisztérium szerda este rövid nyilatkozatban utasította vissza a magyar kormány kampányanyagának azon részét, amelyben azzal riogatják a magyar választókat, hogy London egyes részeire a menekültek miatt nem biztonságos belépni.
Orbán Viktor csalódott, ha 100%-nál kisebb a részvétel - írja az Index.