12 év börtön 23,5 milliárd forintos sikkasztásért
Súlyos börtönbüntetések a Vosztocsnij űrközpontban elkövetett sikkasztás ügyében
Súlyos börtönbüntetések a Vosztocsnij űrközpontban elkövetett sikkasztás ügyében
Műszaki hiba miatt nem járnak a vonatok a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között - tájékoztatta a Mávinform hétfő reggel az MTI-t.
A február 22-i ülést másnap, február 23-án folytatták tovább, de több napirendi pont tárgyalása így is egy következő ülésre maradt.
Egészen simán megverte ma a független Márki-Zay Péter a fideszes Hegedűs Zoltánt a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, ez pedig jó hír az ellenzéknek, hiszen mindenkiben felcsillant a remény.
"Ne csapjuk be magunkat", "Felült a halott".
Ha az egyik leginkább jobboldali városban, Hódmezővásárhelyen sikerült legyőzni a Fideszt, akkor bárhol sikerülhet – nyilatkozta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Népszavának.
Tavaly nyáron még megelégedett volna 400 millióval, azóta ezek szerint ilyen nagyságrenddel költöttünk többet a határvédelemre. - írja az mfor.hu
Csak a múlt héten 2 ezer forintot húzott ki a Fidesz a családok zsebéből.
Egészen biztosan nem úgy alakult a hódmezővásárhelyi polgármester-választás, ahogy azt Lázár János, és általánosan a Fidesz eltervezte.
Erős földrengés rázta meg hétfő hajnalban Pápua-Új-Guineát - jelentette az Amerikai Földtani Intézet.
Míg a Fidesz az elmúlt egy év időközi önkormányzati választásain elért kormánypárti sikerekre hívta fel a figyelmet a vasárnapi voksolásokat értékelve, addig ellenzéki pártok fordulópontot, illetve a Fidesz legyőzhetőségét emlegették nyilatkozataikban.
Ezt mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely leendő polgármestere
A hétvégi hideg csak a kezdet: hétfőtől napközben is -5, -8 fok lesz sokfelé, ráadásul havazásra, hófúvásra is készülni kell! - írja az Időjárás.hu
Az adatok 64 százalékos feldolgozottságánál simán vezet az ellenzéki Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.