Miközben orvosok mondanak fel, Kásler Miklós fizetésemelést kapott
Az emberminiszter valamiben jól teljesíthetett, hiszen bére augusztus elsejétől 1,78 millió forintra emelkedett egy kormányzati dokumentum szerint. - írja a nepszava.hu.
Az emberminiszter valamiben jól teljesíthetett, hiszen bére augusztus elsejétől 1,78 millió forintra emelkedett egy kormányzati dokumentum szerint. - írja a nepszava.hu.
Mint azt Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta: 2017 őszén 10 helyszínen - Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Debrecenben és Gyulatanyán – összesen 46 búzafajtát vetettek el kisparcellás összehasonlító kísérletekben a NÉBIH szakembereinek segítségével.
Orbán Viktor nélkül nyilván senkit nem érdekelne. És különben is, ki ez a Bono? Milyen alapon pofázik bele? – tette hozzá az Echo tévé Sajtóklubjában a Magyar Demokrata főszerkesztője. - írja a 168ora.hu.
Régen bezárt és egyre rosszabb állapotban lévő iskoláktól szabadulna meg a fővárosi vagyonkezelő. Az egyik iskolát már legalább ötször pályáztatták meg, most 660 millió forintért megvehető. - írja a napi.hu.
Ellentétben a kormány álláspontjával, a szülők túlnyomó többsége úgy látja: a tanárokat nem becsüljük meg anyagilag kellőképpen.
A sikeres pilot programok tapasztalatai alapján kialakított komplex IoT-szolgáltatásait és platformját IoT Insights néven teszi az üzleti ügyfelek számára elérhetővé az Invitech. Az IoT Insights integráltan, egy kézből kínálja a különböző szenzorok, adatbázisok és rendszerek monitorozását és üzemeltetését, valamint az ezekből származó adatok gyűjtését, feldolgozását és megjelenítését. A felhasználók ezáltal gyorsabban, eredményesebben tárhatják fel az üzleti hatékonyságot javító összefüggéseket.
A kiperelt, de át nem adott dokumentumok ügyében megszüntették a nyomozást: a Pénzügyminisztérium azért nem sért törvényt, mert jogszabályt sért. Közben a Transparency International a sportszövetségek ellen is pert nyert, azoknak is ki kell adniuk az iratokat. - írja a nepszava.hu.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntöttek arról, hogy egyszerre újítanák fel a Lánchidat és a várhegyi alagutat, így az autósoknak várhatóan másfél évig kell forgalomkorlátozásra számítaniuk a környéken.
Nem a szüleik elvesztése, hanem az egójukat fényezni kívánó nyugati turisták miatt kényszerülnek árvaházakba gyerekek hatalmas tömegei sok fejlődő országban. - írja a qubit.hu.
„Hazaárulás megalapozott gyanújával” feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen a kötvénybiznisz miatt Mirkóczki Ádám, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke. - írja a nepszava.hu.
Egyre jobban ömlik a pénz a fideszes vezetők barátainak zsebébe. - írja a varosikurir.hu.
"Magyarországnak világszínvonalú munkásai vannak"- mondta a miniszterelnök a fogaskerekek között.
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Hadházy Ákos független képviselő a miniszterelnökkel szemben – jelentette be lapunknak adott interjújában a független képviselő. - írja a nepszava.hu.
Az elmúlt hetekben csak találgatni próbálta a sajtó, vajon hogy teremt elő újabb és újabb milliárdokat a semmiből – például műemlékfelújítására – a kormányfő veje. - írja az atlatszo.hu.