Komárom-Esztergom megyében is határvadászokat toboroznak
Három helyszínen várja a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoport tagjai azokat, akik szeretnének tájékoztatást kérni a határvadász-képzés részleteiről.
Három helyszínen várja a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoport tagjai azokat, akik szeretnének tájékoztatást kérni a határvadász-képzés részleteiről.
Veszprémben Dömötör Csaba mondott ünnepi beszédet
A 444.hu úgy tudja, a magyar kormány nem akart olyan közös nyilatkozatot aláírni, ami Kína érdekeivel megy szembe, ezért végül nem állapodtak meg semmiben.
A szomszédai hosszan tartó terrorizálása miatt a fogdában ülő Nothart Évát egy pszichiátriai klinikára szállították át. A párkányi zenélő ház hírhedt "lemezlovasát" Lekérre (Hronovce, Lévai járás) vitték át.
Kiderült, hogy miért mondták le egy nappal az előadás előtt Gálvölgyi János önálló estjét Kaposváron!
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampányban 10-15 százalékos díjemelkedés mellett 140-150 ezer szerződést váltó gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők.
Valaki egyszer kitalálta, hogy az állami ünnepeken a politikusoknak kötelező dumálniuk. Ezzel önmagában nem is lenne semmi baj, azonban ezt nem zárt térben teszik és nagyon választást sem igen igyekeznek hagyni, minthogy végighallgassuk azokat. Amivel szintén nem lenne semmi gond, ha annak tartalmára érdemes volna odafigyelni.
Az egyik résztvevő váratlanul öngyilkos lett.
A feltételezett gyilkos cellájában Krisztina telefonját találhatták meg.
Altatóorvosokat és műtős segédeket közvetít 1 milliárdért az ország egyik legeladósodottabb kórházának egy eredetileg építőipari vállalkozás.
Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport leszögezi: A szegénység tragédia, segíteni kéne, nem kriminalizálni.
A rendőrök is kaptak, de személyi sérülés nem történt.
Szerdán ismét hidegfront rontja el az időt, és egyre hidegebb napoknak nézünk elébe! A hétvégére erős melegedés várható, de közben sok les a felhő is. - írja az Időjárás.hu
Az MSZP Debrecen Városi Szervezete 2018. október 23-án 11 óra 30 perckor 1956-os ünnepi megemlékezést és koszorúzást tartott az Egyetem téri ’56-os emlékműnél.