Pánikban a családok, nem tudják, hova viszik az elfogott tüntetőket
Volt olyan anya, aki eltűntként jelentette be fiát, a rendőrségtől alig lehet megtudni valamit a Kossuth térről elvitt tiltakozókról.
Volt olyan anya, aki eltűntként jelentette be fiát, a rendőrségtől alig lehet megtudni valamit a Kossuth térről elvitt tiltakozókról.
A kormányt és zsoldosait csak akkor lehet elkergetni, ha határozottak és bátrak leszünk - mondta Hadházy Ákos a tüntetésen. A tüntetők tojással dobálták meg a kormánymédia megyei lapjának szerkesztőségét.
Rezsicsökkentés helyett áramütéssel felérő drágulást kaptak a vállalkozók az év végére
Az 1960-as években épült és az 1970-es években felújított, egyemeletes, 80 helyiséges villát 2016 márciusában nyitották meg a nagyközönség előtt először Ceausescu és felesége, Elena 1989-es kivégzése óta.
A hétvégén egy kiterjedt csapadékrendszer okozhat országszerte hóesést! Ezt követően is marad a hideg, úgy tűnik, hogy megérkezett az igazi tél! - írja az Időjárás.hu
A hétvégén is, több helyen folytatódnak a 2018. december 12-én megkezdődött tüntetések.
"Borzasztó agresszíven, erőszakosan léptek fel, főleg a női képviselők"
Az alábbi beszámoló soha nem látott módon enged betekinteni Orbán rendőrségének mocskos világába.
A magyar társadalom egyértelmű nemtetszése ellenében is áterőltette Orbán a rabszolgatörvényt - ugyanis politikai túlélésének a záloga. Az ügy azt is megmutatja: csak magunkra számíthatunk.
A ma esti tüntetés, a tegnap rabosított Donáth Anna is felszólalt
Pénz nem, csupán több szabadidő jár azok után a túlórák után, amelyeket a szabolcs megyei rendőröknek kell szolgálatban tölteniük.
Támogatási megállapodást kötött az Innoexpo Kft. a Tábitha Gyermekhospice házzal
Mentek, és a lesötétített ablakok mögött állig felpáncélozva ott ültek a szolgálati nyugdíjtól megfosztott, kifizetetlen túlórás, belül vívódó, parancsteljesítő ezrek.