2022-ben visszatér a Sziget fesztivál
2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.
2022-ben visszatér a Sziget: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.
Hetvennégy éves korában elhunyt Furkó Kálmán, a Magyar Honvédség nyugállományú ezredese, a magyar kyokushin karate egyik megalapítója - közölte kedd délelőtt Facebook-oldalán a Honvédelmi Minisztérium.
Félreértések elkerülése végett nem az Egyesült Államok egyik alapítójáról és pénzügyminiszteréről, hanem a hétszeres Forma-1 győztes Lewis Hamiltonról van szó, aki már megint beleütötte az orrát valamibe, amibe nem kellett volna, mikor az autósport egy másik legendájával, a négyszeres bajnok Sebestian Vettel-lel uniszónóban kritizálta a magyar gyermekvédelmi törvényt.
Ha telefonon szeretnének konzultálni, az alábbi számok hívásával tehetik meg: 06-20-584-6772 és a 06-76-504-141.
Augusztus elejére 259 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma Magyarországon, a tavaly nyári mélypont óta ez közel 120 ezer fős mérséklődést jelent - közölte az MTI-vel Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A kormány döntésével a magyar állam 5,6 millió euróért megvásárolta a Batthyány család levéltári okleveleit, két doboznyi, összesen 520 dokumentumot - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn Budapesten.
Heteken belül megkezdődnek négy új műterem építési munkálatai a Fóti Filmstúdióban - tájékoztatta hétfőn a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.
Elhunyt Berke Barna, az Európai Unió Törvényszékének bírája, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára. A jogászt 55 éves korában, vasárnap érte a halál.
Letartóztatták a budapesti Hős utcában július 30-án holtan talált nő bántalmazásával gyanúsított férfit - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
A koronavírus-járvány közepette riasztóan felerősödött az interneten a rasszizmus, antiszemitizmus és a romák elleni idegengyűlölet - állapította meg a roma holokauszt emléknapja alkalmából, hétfőn közzétett üzenetében a román államfő, aki szerint a politikai vezetők kötelessége nyilvánosan elítélni minden gyűlölködést.
Átmeneti az infláció magasabb szintje, ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, akkor az infláció újra visszamehet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben - fejtette ki a pénzügyminiszter az atv.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjújában.
Több százra emelkedett a közép-kínai Honan tartományt sújtó, súlyos áradások áldozatainak száma hétfőre - számolt be a kínai sajtó a helyi hatóságok hétfői közlésére hivatkozva.
Páratlanul jó állapotban megőrződött hajóroncsra bukkantak tavaly búvárrégészek a Finn-öbölben, az idei feltárásokon a szakembereknek sikerült megállapítani, hogy a holland stílusú, fából készült vitorláshajót (fluit) 1636-ban építették.
Oroszországban 217 erdőtűz ég, 838 ezer hektárnyi területen - közölte hétfőn a légi oltásért felelős orosz szövetségi szolgálat, az Avialeszoohrana.