Hazai megújuló energiával fűti a Duna Aréna létesítményeit a Budapesti Közművek a vizes VB alatt
A Budapesti Közművek keretén belül működő FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió 2017 óta látja el távfűtéssel a Duna Arénát.
A Budapesti Közművek keretén belül működő FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divízió 2017 óta látja el távfűtéssel a Duna Arénát.
Ukrajna uniós tagsági kérelmi státuszának elfogadása, nyugat-balkáni bővítés, újabb orosz szankciók, globális gabonaválság és közös védelmi kérdések megtárgyalása vár Orbán Viktorra a csütörtök-pénteki EU-csúcson, melynek Magyarország brüsszeli uniós nagykövetének felmondása után néhány nappal kell nekivágnia.
Jövőre is annyit kell fizetni a cégautók után, mint amennyit a kormány az extraprofitadós rendeletben 2022 második félévére bevezetett. Időhatár nélkül tartósan megduplázódik a cégautók közterhe – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
A vakáció kezdetével beköszöntött a kánikula is, ezért sokan a strandokon, tavaknál, nyílt vízeknél hűsölnek. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlásaival kívánja felhívni a figyelmet a fürdőzés szabályaira.
Az Európa Tanács Kisebbségi Keretegyezményének Tanácsadó Bizottsága szerint fennáll a gyanú, hogy a szlovák hatóságok még mindig alkalmazhatják az 1945-ös, elsősorban a magyar és német kisebbségeket célzó vagyonelkobzási rendeletet, az úgynevezett Beneš-dekrétumokat. Északi szomszédunk már reagált is a felvetésre.
Szlovénia 35 jugoszláv gyártmányú BVP M80A gyalogsági harcjárművet küldött Ukrajnának, és ezek Lengyelországon keresztül már valószínűleg megérkeztek Nyugat-Ukrajnába - közölte a 24ur.com című szlovén hírportál kedden.
Júliustól és augusztustól is bővül az újbudai fizetős övezet. Megszűnik az ingyenes parkolás a Inforpark környékén, valamint a Gellárthegy lábánál.
Könnyen lehet, hogy Oroszország továbbra is ürügyeket talál ki az európai gázszállítások vágására és azt sem zárom ki, hogy akár teljesen le is állítja azokat, éppen ezért „Európának vészhelyzeti tervekre van szüksége” – hangsúlyozta a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezetője a Reutersnek küldött kommentárjában.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A globális minimuadó elutasításáról posztolt a székesfehérvári polgármester, de a poszthoz érkezett egy olyan hozzászólás is, amely a polgármester véleményét kérte a vármegyei rendszer tervezett visszaállításáról.
Történelmi csúcs közelében van a betöltetlen álláshelyek száma Magyarországon, ami a magánszektort és a költségvetési szférát egyaránt sújtja.
A szó eredeti jelentése „teljhatalom” lehetett, a tisztséget a kilencvenes években már majdnem visszahozták, de akkor még óriási politikai ellenállásba ütközött az újbóli bevezetés ötlete.
A délelőtti órákban a vastagabb felhők zöme elvonul, amikből még elszórtan számíthatunk csapadékra, délután viszont napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett.
A kormánypártok úgy vélik, jelenlegi formájában működésképtelen.