CIA: Putyinnak semmi baja
Nem utal semmilyen hírszerzési információ arra, hogy az orosz elnök egészsége instabil vagy rossz lenne, minden korábbi értesüléssel ellentétben.
Nem utal semmilyen hírszerzési információ arra, hogy az orosz elnök egészsége instabil vagy rossz lenne, minden korábbi értesüléssel ellentétben.
Hoppál Péter kulturális államtitkár, L. Simon László, a Nemzeti Múzeum igazgatója és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója beszélgettek a kulturális erővonalakról, a végzete felé robogó Nyugatról és a jövő egyetlen letéteményeséről: a normalitást progresszióvá tenni akaró Magyarországról.
Donald Trump volt amerikai elnök 187 percig tétlenül figyelte, ahogy a hívei előtt elmondott, gyújtó hangvételű beszéde után az emberek megrohamozzák az amerikai törvényhozás székhelyét.
A Meta bejelentette, gyökeresen megváltozik a Facebook hírfolyama.
Sorra ájulnak el a gyerekek az éhségtől az észak-koreai Raszon tartományi jogú városában is, holott eddig úgy tűnt, hogy az ország nagy részében uralkodó rémisztő állapotokkal ellentétben itt a körülményekhez képest jól működik a gazdaság.
Ha egy önkormányzat nem tudja fenntartani a helyi közösségi közlekedést, akkor az állam „végső menedékes helyi személyszállító közszolgáltatót” jelölhet ki. Az erre vonatkozó módosítás a 2023-as költségvetést megalapozó törvényhez az utolsó pillanatban benyújtott, csaknem százoldalas kormánypárti javaslatcsomagba került bele.
Mióta megjelentek az új rendeletek és módosultak a tarifák a földgáz és a villamosenergia esetében, mindeni azt kutatja, hogy vezesse energitakarékosabban a háztartást, miként tud spórolni, hogy lefaragjon valamennyit a számlák összegéből.
2019 végén jelentette be Rogán Antal hivatala, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter 12 év házasság után elválik akkori feleségétől, Cecíliától. Utóbbi 2020-ban újraházasodott, de továbbra is politikus exférjének nevét használja, és jelenleg is Rogán-Gaál Cecíliának hívják.
Nos, az egyik oldal szerint igen, mert emberi méltóság és love is love… A másik szerint meg „nehogy már az aberráltak rázzák magukat egy teherautón bőrtangában a gyerekeink szeme előtt…”
Évtizedek óta nem látott rohammal küzdenek a fatelepek, rengetegen akarnak betárazni tűzifából.
Szombaton egy gyenge hidegfront előtt tetőzik a forróság, már nagyobb területen is elérheti a 40 fokot a hőmérséklet. A front csak kisebb lehűlést hoz, felfrissülést nem.
Daniel Gheorghe szerint olyan körülmények között látogat Tusnádfürdőre a miniszterelnök, amikor „Budapest megpróbál visszatáncolni az euroatlanti zónába".
A Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott négy alpinistája a világon elsőként mászta meg a közel hatezer méter magas Bondit Peaket Pakisztánban