Először kaptak emberek mesterségesen előállított vért a világon
Ez jelenthet megoldást azoknak, akik rendszeresen vérátömlesztésre szorulnak és azoknak is, akiknek rendkívül ritka a vércsoportjuk.
Ez jelenthet megoldást azoknak, akik rendszeresen vérátömlesztésre szorulnak és azoknak is, akiknek rendkívül ritka a vércsoportjuk.
Elismerte Jevgenyij Prigozsin orosz üzletember egy hétfői közösségimédia-bejegyzésben, hogy beavatkozott az amerikai választásokba, és azt állította, hogy a jövőben is erre fog törekedni.
A DK elnöke Facebook-oldalán ír a "dacemberről".
Hiába kevésbé ártanak a tüdőnek, az e-cigaretták ugyanolyan kárt okoznak a keringési rendszernek, mint a rendes cigi.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint mindezt azért teszik, mert a Fidesz-KDNP kormány "álkonzultációja" a szankciókról azért született, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy "végighazudták a kampányt, többszörösére emelték a gáz és a villany árát, csődbe és erkölcsi romlásba kormányozták az országot".
Hollywoodi filmekben sem látni ilyet.
Harminchárom ember neve szerepel azon a listán, amely a görög lehallgatási botrány Predatorral megfigyelt embereit gyűjtötte össze. A listán politikusok, üzletemberek és újságírók is szerepelnek.
Szerdán jelentősen változik a benzin és a gázolaj beszerzési ára is, ami hatással lesz a piaci árak alakulására.
Nem szeretnének úgy járni az uniós források ügyében, mint ahogy Orbán Viktort járt – erről beszélt nemrég a magyar miniszterelnök egyik szövetségese.
A Rubicon átlépése, hogy a közpénzből finanszírozott sajtó aktív bírák lemondását követelje – véli Vasvári Csaba, az Országos Bírói Tanács tagja, szóvivője.
A tavaly ősszel, tehát az Orbán halandzsájával ellentétben, fél évvel az ukrán háború, és a szankciók előtt felpörgött infláció megfékezésére (tényleg?) bevezetett hatósági árak, úgynevezett ársapkák üdítő hatásaként először az üzemanyag, majd az étolaj, meg a csirkemell, aztán a tűzifa, most pedig a kristálycukor tűnt el a boltok polcairól.
A Pénzügyminisztérium által egyeztetésre bocsátott törvénytervezet szerint számos ponton akarja módosítani a kormány a jegybanktörvényt – derült ki a Bank360 összefoglalójából.
Fogalmuk sincs, mikor jutnak a fizetésükhöz – mondták az RTL Híradónak azok a volt húsipari dolgozók, akiknek már hónapok óta nem fizet a Kurucz cégcsoport.
1 euró = 1000 forint, ez is lehetne a címe ennek a képnek, amely a szlovák illetve magyar Tesco online boltját hasonlítja össze.