március 2023

Több ezer forintot spórolhat a számlaköltségén, aki így bankol

2023. március 22. - 06:36

Felmérte a Magyar Nemzeti Bank, mennyit kell fizetni a bankszámlák használatáért. Megdöbbentő számokat kapott: nagyon sokat fizetnek a magyarok az sms-ekért és a bankkártyáért. Ráadásul ezt sokszor fölöslegesen teszik, mert lenne olcsóbb és számukra ugyanúgy megfelelő megoldás – írja a Bank360.hu.


Mitől működik évtizedeken keresztül jól egy párkapcsolat?

2023. március 21. - 13:05

Amikor a környezetünkben azt látjuk, hogy egy pár már hosszú évek, sőt akár évtizedek óta teljes harmóniában és boldogságban él együtt, bennünk is felmerülhet a kérdés: mi a titkuk? Hiszen jól tudjuk, hogy idővel elillan a rózsaszín köd, a hétköznapok monotonitása pedig könnyen „bedarálhatja” még az elsőre idillinek tűnő kapcsolatokat is. De szerencsére léteznek kivételek, mi pedig most azt is eláruljuk, hogy ők hogyan csinálják!


Kiderült, miről beszélt Putyin zárt ajtók mögött a kínai elnökkel

2023. március 21. - 13:02

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kedden újságíróknak elmondta, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozásuk első napján, hétfőn „alapos” eszmecserét folytatott, és megvitatták Peking Ukrajnára vonatkozó béketervét – írja a Reuters.


"Minden drága lett, de Orbán Viktor okkal fogja kivinni Magyarországot az Európai Unióból "

2023. március 21. - 11:57

Az euróra áttérés önmagában nem járt érdemi áremeléssel, a drágulást mégis érzik, főleg a kuna tavalyi inflációja miatt – erről beszélt a Népszavának a megkérdezett drávaszögi magyarok többsége. 


Mi is az olaszok stílusos öltözködésének titka?

2023. március 21. - 10:21

Akinek szenvedélye a divat, bizonyára nem újdonság számára, hogy számos elsőrangú és izgalmas olasz divatmárka létezik, amelyek lenyűgözik az egész világot. A milánói divathét a harmadik állomása a “négy nagy” helyszínnek: New York és London után következik, Párizst megelőzve egy héttel.


Kihirdeti a kormány a nyugdíjak megállapításához kulcsfontosságú számot

2023. március 21. - 10:10

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a nyúlfarknyi jogszabályt, amelyben kihirdeti a nyugdíjak megállapításához nélkülözhetetlen szorzószámot a tavalyi 17,5 százalékos bruttó átlagkereset-növekedés alapján – írja a Bank360.hu.


Oldalak