Bértáblamódosítás: Minden tizedik minisztériumi álláshelyet megszüntetnek
Nem lesz automatikus a béremelés.
Nem lesz automatikus a béremelés.
Az Európai Bizottság figyelmeztette az Orbán-kormányt, szerintük hiba rohanni a 2024-es büdzsé tervezésével.
Újabb mediterrán ciklon éri el a Kárpát-medencét, amelynek hatására ismét sokfelé szükség lesz az esernyőkre.
Ellenszavazat nélkül elfogadta a bukaresti képviselőház hétfőn azt a törvényjavaslatot, amely kötelezővé teszi a romániai közutakon a gépjármű-vezetők számára a nappali menetfény vagy - amennyiben a jármű nincs ilyennel felszerelve - a tompított menetfény használatát.
Az UNICEF szerint a Földön minden harmadik gyermek vérének ólomszintje eléri azt a határértéket, amelynek már egészségügyi vonzata lehet.
Első lépésben hat kórházból kerülnek át szociális intézménybe a betegek a Belügyminisztérium társadalmi vitára bocsátott rendelete szerint. - írja a Szabad Európa
Ugrásszerűen növekszik a Távol-Keletről és Délkelet-Ázsiából érkező vendégmunkások száma, csak az autóiparban több ezer fülöp-szigeteki dolgozik.
"Előre megyünk, nem hátra"
Már csak néhány tízezer külföldön leadott szavazatot kell megszámolni, de az érdemben nem változtat az álláson.
A színész családja jelentkezett a hírrel.
A balesetben egy ember életét vesztette, 55-en megsérültek.
A Wise friss kutatása szerint, amely 7 uniós ország 25 bankját vizsgálta, kiderült, ezek 20%-a nem ad tájékoztatást az átutaláskor alkalmazott árfolyamról.
Az Országos Mentőszolgálat vezetője Gálvölgyi János ügyével kapcsolatban közölte: az életmentésben mindenki egyenlő.
Ötvenéves rejtélyre adhat magyarázatot, hogy az ausztrál kontinenstől délre, Tasmania partjainál a tenger alatti földcsuszamlást vizsgáló kutatók megtalálták az MV Blythe Star hajó roncsát - számolt be a The Guardian brit napilap hírportálja hétfőn.