Felfüggesztette a MOK a háziorvost, aki szexért cserébe írhatott fel fogyáshoz is használt gyógyszert
A háziorvos május 12-én kérte a MOK-ot, hogy függesszék fel a tisztségeiből.
A háziorvos május 12-én kérte a MOK-ot, hogy függesszék fel a tisztségeiből.
Az idei intenzív sebességellenőrző akciót a május 1-óta alkalmazott szigorúbb szabályok bevezetése előtt tartották, így még inkább megdöbbentőek az eredmények.
A fideszes EP-képviselő szerint az uniós parlament „korrupciós fantomokat” lát majd nálunk, ahol pedig minden nagyon szép, minden nagyon jó. A valóság azonban egészen mást mutat.
A levelet változtatás nélkül közöljük.
Ez amerikai titkosszolgálati jelentésekben szerepel.
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a Facebook-oldalára töltött fel több képet is arról, ahogyan elindul Kínába.
Nem múlik el újabb nap Twitter-botrány nélkül. Ezúttal azt jelentette be a cég egyik hivatalos csatornája, hogy Törökországban korlátozzák bizonyos tartalmak elérhetőségét.
Most nem elméleti dolgokra kell gondolni, hanem kézzelfoghatóakra, olyanokra, amiért pénzt is kérnek.
Dörön polgármestert, Gödön polgármestert és képviselőt, Kiskőrösön pedig egyéni választókerületi képviselőt választanak.
"Soha nem láthattuk még, hogy egy vezető a mentőszolgálat részéről előállt volna és azt mondta igen hibáztunk, a rendszerben van esetleg hiba."
Magyarországon a leggazdagabb egy százalék birtokolja az összvagyon több mint egyharmadát, ami kiugrónak számít a fejlett országok között, a felső tíz százaléké pedig az összvagyon fele.
Sürgősen kezdeni kellene valamit az egyházban létrejött politikai megosztottsággal – mondja Gégény István katolikus hittanár, a Szemlélek portál lapigazgatója. Interjú.
A francia riviérára, Nizzába utazott az észak-pesti tankerület vezetője és több 16. kerületi iskolaigazgató, írja az rtl.hu.