h i r d e t é s

Átmenetileg megadóztatná az IMF a gazdagokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Átmenetileg megadóztatná az IMF a gazdagokat

2021. április 08. - 17:55

 

Gazdagadó bevezetését szeretné a Nemzetközi Valutaalap - a pénzt a szegényeknek adná.

IMF - Forrás: Fiji Broadcasting Corporation Ltd

A magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatoknak átmenetileg extra adót kellene fizetniük, így fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben. Ez áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslatában - írja az MTI a Financial Times című üzleti napilapra hivatkozva. 

Az IMF szerint az ideiglenes adó csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyeket az elmúlt év gazdasági és egészségügyi válsága csak tovább súlyosbított. A szervezet részéről úgy vélték, megnyugtatná a válság által leginkább sújtottakat, ha azt tapasztalnák, hogy a járvány elleni küzdelemből a társadalom minden rétege kiveszi a részét.

Vitor Gaspar, az IMF adóügyekért felelős vezetője a Financial Timesnak elmondta: a válság alatt is boldoguló rétegek adójának szimbolikus növelése erősítené a társadalmi kohéziót, még akkor is, ha az államháztartás szempontjából nem feltétlenül lenne rá szükség.

"Az országoknak fontolóra kell venniük ezt a lehetőséget, amely segítene megértetni a polgáraikkal, hogy mindenki hozzájárul a járvány utáni kilábaláshoz" - mondta Gaspar. Az IMF szerint nőttek az egyenlőtlenségek a világjárvány idején és leginkább a fiatalabb, valamint szegényebb rétegek a válság kárvallottjai. A Nemzetközi Valutaalap javaslatát ahhoz hasonlította, mint amikor Németország újraegyesítése után szolidaritási adót vezettek be.

Március közepén Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy azok, akik többet keresnek évi 400 ezer dollárnál, "kisebb vagy jelentősebb" adóemelésre számíthatnak. Elnöki kampánya során Biden számos javaslatot tett a vállalkozások és a magas jövedelemmel rendelkező amerikaiak adójának emelésére. Ilyen volt például a legmagasabb keresetűek egyéni adókulcsának 37-ről 39,6 százalékra emelése. Biden egy héttel ezelőtt jelentette be újabb, ezúttal 2000 milliárd dolláros fejlesztési csomagját. A finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy a társasági adó mértékét 21-ről 28 százalékra fogják emelni, hozzátéve, hogy az adókulcs még így is alacsonyabb lesz, mint a második világháború és 2017 között volt. (napi.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s