Az Alba Plázában történt esemény hatósági szakaszba lépett!
Lépett a rendőrség a tegnap, lapunkban is megjelent, Alba Plázában történt erőszakos cselekménnyel kapcsolatban.
A tegnapi olvasói levél írója arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói megkezdték a nyomozást, az üggyel kapcsolatban, feljelentés alapján, a rendőrség ügyelete azt a tájékoztatást adta, hogy folyamatban lévő ügyről, csak a bűnügyi osztály adhat felvilágosítást, hétfőn reggel nyolc órától.
Informátorunk szerint a jelenlegi szakaszban a sértett személy megtalálása a fő lépés, mivel az elkövető, vagy elkövetők, az Alba Pláza őrző-védő szolgálatával állnak kapcsolatban.
A levélírónk újra elmondta, hogy vagy 50-60 ember szemeláttára történt a cselekmény, amelynek során a sértett egy hátulról jövő rúgás kapcsán úgy került a burkolatra, hogy a feje érkezett először, majd számára hosszú perceknek tűnő ideig mozdulatlanul feküdt. A szolgálat két embere folyamatosan a sértett mellett tartózkodott. Az erőszakos cselekmény brutalitása, a támadás hátulról való indítása sokkolta a jelenlévőket, a levegőben érezni, tapintani lehetett a félelmet.
Elmondása szerint, szörnyű volt érezni azt a bénultságot, ami jelenlévőkön úrrá lett. Szerinte az volt a legszörnyűbb az egészben, hogy egy ilyen erőszakos cselekménynek, közösségi térben bárki áldozatául eshet, ettől még az sem véd meg, hogy egy kereskedelmi létesítmény közösségi terében tartózkodik valaki.
Szerkesztőségünk véleménye szerint, kifejezetten fontos lenne, hogy egy ilyen idegen és másság ellenes időszakban, az őrző-védő szervezetek munkatársait megfelelően kiképezzék, mert az indulatok bármikor elszabadulhatnak, akár egy ártatlannak tűnő mozdulattól is.
Szerkesztőség