h i r d e t é s

Az EB frissen megválasztott elnöke a jogállamiság védelmét tartja a legfontosabbnak

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az EB frissen megválasztott elnöke a jogállamiság védelmét tartja a legfontosabbnak

2019. július 18. - 12:14

Nehéz és természetesen szoros szavazás után választották meg Ursula von der Leyent az Európai Bizottság élére. Erről már többek közt mi is bővebben beszámoltunk. Hogy miért is nem volt egyöntetű a szavazás, arra választ adhat von der Leyen a minap megfogalmazott egyértelmű álláspontja arra vonatkozólag, hogy mit vár el az Európai Unió tagállamaitól.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - Forrás: news.vice.com

Ezzel pedig Orbán Viktor ismét kényelmetlen helyzetbe kerül. Nem ez lesz ugyan az első alkalom, amikor von der Leyen rugalmasságot követelő politikája ütközik a magyar miniszterelnök kivagyiságával. Első alkalommal rögtön azzal sikerült leégetnie magát az akkor még csak jelöltként működő politikus azon kérését, hogy a tagállamok egyenlő számban delegáljanak férfi és női tagokat a Bizottságba, nemes egyszerűséggel elutasította. Mintha erre bármilyen felhatalmazása lett volna.

Talán ezt megússza Orbán annyival, hogy mindenki egy közönséges tahóként tekint rá uniós kollégái közt. A jogállamiság védelmét ellenben várhatóan nem tudja jól bevált arroganciájával félreütni. Illetve megpróbálhatja úgy beállítani, mintha Magyarország jogállam lenne, azonban a tények többnyire mást mutatnak.

Kijelentette: tisztában van azzal, hogy fontosak a kohéziós alapok, de ez nem elég a felzárkóztatásra. Olyan igazságos átmeneti alapot akar létrehozni, amely garantálja, hogy azokhoz jussanak el az uniós források, akiknek erre leginkább szüksége van.

Nem hagyunk senkit hátra és perspektívát kínálunk.

Ki kell dolgozni egy stabilitási és növekedési csomagot, erősíteni kell a kkv-kat, mert többek között azok biztosítják a fiatalok számára a szakképzést és innovatívak, de csak akkor, ha az egységes piacon mindenhol hozzáférnek a tőkéhez. Ezt kell biztosítani. Ugyanakkor ha az EU költeni akar, ahhoz be kell szedni a pénzeket is.

A tisztességes fair adózás híve vagyok,

mondta és kifejtette, hogy ha Európában itt vannak a digitális óriások, mint a Facebook vagy a Google, használják az európai szellemi tőkét, az infrastruktúrát és a társadalombiztosítást, akkor a terheket is viselniük kell.

Mindenki, aki teljes munkaidőben dolgozik, kapjon olyan minimálbért, ami lehetővé teszi az emberhez méltó életet,

ehhez létre kell hozni egy keretet a különféle munkaerőpiacok figyelembevételével. Von der Leyen szerint a keretet az Európai Unió fogja megszabni, de segítséget kérnek a szakszervezetektől. Ezen felül létrehozna egy európai munkanélküli biztosítási rendszert is, amely a nemzeti rendszerek mellett segítene a külső sokkhatások kezelésében.

Nagyobb egyenlőséget szeretnék a fiatalok számára,

jegyezte meg, hozzátéve, hogy az Európai Unióban a fiatalok munkanélküliségi rátája 5 és 40 százalék között mozog, és ez elfogadhatatlan. Ugyanezt a korcsoportot erősítve támogatja azt is, hogy a következő uniós költségvetésben 3 százalékra emeljék az Erasmus+ büdzséjét. Harcolni kell a gyermekszegénység ellen is, ezért olyan garanciára van szükség, amelyben a gyerekek hozzáférnek az olyan alapvető jogokhoz, mint az oktatás vagy az egészségügyi ellátás.

Nyíltan kell beszélni a nőkkel szembeni erőszakról,

amely nem csak a nők ügye – emelte ki Ursula von der Leyen. Mivel a probléma általános, minden ötödik nő volt már zaklatás áldozata, megválasztása esetén javaslatot fog tenni arra, hogy a nőkkel szembeni erőszak szerepeljen az Európai Unió szerződésében meghatározott bűncselekmények között.

A jogállamiság tiszteletben tartásakor nem lehet kompromisszumokat kötni,

szükség van egy, az egész EU-ra vonatkozó jogállamisági rendszerre. Ehhez kapcsolódóan hozzátette, hogy új menekültügyi paktumot javasol. „Az elmúlt években 17 ezer embert halt meg a Földközi-tengeren, kötelességünk, hogy életeket mentsünk.” /24.hu/

Nem kell hozzá különösebb éleslátás, hogy megértsük, mindaz, amit von der Leyen perspektívaként vetít előre, ütközik Orbán és a Fidesz programjával. Hogy ne hagyjunk senkit hátra, szép gondolat, a Fidesz is bevetette, azonban mint kiderült a szegénység ellen is csak úgy hajlandó küzdeni, hogy a létezés határára kényszeríti azokat a szerencsétleneket, akiknek egyéb kiváltság nem jutott.

A fair adózás olyan dolog, amit a Fidesz kategorikusan lerombolt az egykulcsos adó bevezetésével.

A minimálbér kérdése sajnos olyan probléma, amit aligha akar megoldani a magyar fél. Van bennünk valamiféle önsorsrontás, aminek eredménye, hogy máig nem vezettük be az eurót, és amiért máig nem emelkedett jottányit sem az életszínvonalunk.

A fiatalok jogegyenlősége szóba sem jöhető kérdés, hiszen a Fidesz csak azokat a fiatalokat tartja valamire, akik tagjaik almából másztak elő.

A nőkkel szembeni erőszak már más tészta, ha valóban az Unió szerződésébe kerül, mint meghatározott bűncselekmény kategória, a Fidesznek nem lesz választása, mint megválni a kritikus elemektől, mint tették azt Balogh „vak komondoros” Józseffel is. Az ilyen esetek elmismásolása, és eltussolása nem lesz könnyű meló.