h i r d e t é s

Az Együtt új elnöke Szigetvári Viktor

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Együtt új elnöke Szigetvári Viktor

2015. február 15. - 10:43
0 komment

Az eddig a társelnöki posztot betöltő Szigetvári Viktort választotta elnökévé az Együtt, február 14-én megtartott tisztújító ülésén.

Szigetvári Juhász Pétert, Pápa Leventét és Szelényi Zsuzsannát jelentősen megelőzve, a mandátumok 68 százalékának megszerzésével nyerte el új pozícióját.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy jelölt ellenfelei közül Szelényi el sem indult, míg Juhász Péter a szavazás előtt nem sokkal visszalépett (Szigetvári javára). Juhász az alelnöki posztot kapta Pápa Leventével közösen.
Érdekes újdonsága még a nevezett tisztújító ülésnek, hogy az országos politikai tanács korábbi elnöke, Bajnai Gordon helyére Sértő-Radics István került.

Az ülést követő sajtótájékoztatón az új pártelnök elmondta, hogy az Együtt továbbra is arra törekszik, hogy a baloldal meghatározó pártjaként felvegye a harcot a szervezett korrupció és a hivatali visszaélések ellen. Szigetvári arról beszélt, hogy csapatjátékos szeretne lenni, aki párttársaival közösen kívánja majd meghozni a döntéseket, hiszen szerinte a magyar politika helyzetén egyetlen ember nem lehet képes változtatni.

Az elnök új programot hirdetett egy országos antikorrupciós mozgalom megindításának tervezetéről beszélve, melynek célja hosszú távon Orbán Viktor és kormányának megdöntése volna. Ennek kapcsán elmondta azt is, hogy Orbán 2018-ban esedékes leváltásának érdekében bármely párttal és civil mozgalommal hajlandóak együttműködni, hiszen véleménye szerint ma nincs égetőbb fontosságú kérdés a politikai életben, mint a kormány megbuktatása.

Arról nem beszélt Szigetvári, hogy az Orbán leváltása utáni időszakkal kapcsolatban milyen elképzelései vannak az Együttnek. Így nem erősítette meg esetleges szavazóit afelől, hogy valamilyen fajta kormányzási programtervezet kidolgozásán gondolkodnának.
Kérdés persze, hogy Szigetvári Viktor munkája a továbbiakban mennyiben mutat majd eltérést a korábban megszokott működéshez képest, hiszen nem kizárható, hogy idővel felismeri annak jelentőségét, hogy az oly áhított kormányváltás után is lesz még Magyarország, amit valamiképpen irányítani kellene majd.