h i r d e t é s

Az El Caminót járta a Magyar Fejlesztési Központ igazgatója, miközben egy hackertámadás minden digitális adatot elpusztított

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Az El Caminót járta a Magyar Fejlesztési Központ igazgatója, miközben egy hackertámadás minden digitális adatot elpusztított

2019. szeptember 11. - 08:08

 

A nulláról kénytelen újrászervezni az adminisztrációját a kormány által 2014-ben létrehozott Magyar Fejlesztési Központ (MFK), miután július közepén egy hackertámadás a teljes szerverparkját megsemmisítette – értesült egy forrásból a 168 Óra

Kiss Antal, a Magyar Fejlesztési Központ (MFK) igazgatója - Fotó: Muray Gábor/MFK

A lap információt az egyik érintettként a Magyar Rögbi Szövetség (MRSZ) is megerősítette. 

Az MFK-nak saját szerverparkja van – illetve volt –, amelyen a teljes hivatali dokumentációt, szerződéseket, számlákat, vállalati szoftvereket, lényegében a tevékenységéhez kapcsolódó összes digitális adatát tárolta.

A támadás pontos napját forrásunk nem tudta megnevezni, kérdéseinkkel pedig hiába fordultunk az MFK-hoz és felettes szervéhez, a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, többszöri megkeresés után sem adtak tájékoztatást a történtekről.

Bár a Magyar Fejlesztési Központ nem tartozik a legismertebb állami csúcsszervek közé, feladata sajátossága miatt fontos szerepet tölt be az európai uniós támogatások lehívásában. Az EU ugyanis nem csak célzott támogatásokat nyújt az egyes tagállamoknak – amelyekről a legtöbbször akkor hallhat az olvasó, ha kormányközeli üzletemberek cégeinél kötnek ki milliárdok –, hanem egy központi keretből, az Európai Strukturális és Beruházási Alapok terhére az EU minden tagállama számára nyílt pályázatokat ír ki. Az MFK feladata ezeknek a pályázatoknak a figyelése és hogy tájékoztassák az államigazgatási, önkormányzati, vállalati és civil szektort az elérhető forrásokról és a pályázati feltételekről – erre a Pályázatok Magyarul honlapot működteti –, illetve konzorciumban maga is társpályázó lehet, ugyanis for profit tevékenységet végez.

Az tehát biztos, hogy milliárdos tételű támogatások teljes dokumentációja semmisült meg.

A 168 Órának nincs információja arról, hogy Pályázatok Magyarult érintette volna a szerverek megsemmisülése, a honlapon a kérdéses időszakban is megjelentek pályázati információk, tehát a hackerek feltehetően nem ezeket a szervereket támadták. 

Fejlesztés és rögbi: minden egy helyen

Hogyan lehetséges, hogy minden adat megsemmisüljön, és ne legyenek meg a biztonsági mentések? – tettük fel a kérdést forrásunknak. Állításait hivatalosan nem erősítették meg, az adatvesztés ténye és mértéke alapján azonban elfogadhatónak tűnik forrásunk magyarázata, hogy

fizikailag ugyanazon a helyen tárolták a biztonsági mentést, mint az eredeti adatokat.

Nehéz megmondani, hogy takarékossági okokból vagy hibás szervezés eredményeként, de az MRSZ adatait is az MRK szerverein tárolták, tehát ők is elvesztették adataik, hivatalos dokumentumaik jelentős részét. A kapcsolatra magyarázatot ad, hogy az MFK igazgatója, Kiss Antal egyidejűleg az MRSZ elnöke is. 

A lap értesüléseit minisztériumi és más hivatalos válaszok hiányában az MRK technikai igazgatója, Debreczeny Dénes erősítette meg telefonon. Elmondása szerint bár a szövetséget érzékenyen érintette az adatok elvesztése, a legtöbb hivatalos dokumentumuk másodpéldánya, illetve az elszámolásaik a sportért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumánál vannak, így onnan kértek segítséget a helyreállításhoz és a pótláshoz. A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem válaszolt megkeresésünkre a témában. A technikai igazgató elmondta, hogy új szerverek vásárlására is szükség volt.

– A központnál biztos jobban izzadnak

– jegyezte meg az MFK gondjairól.

A hiánypótlás a központ esetében is csak a partnerszervezeteknél és intézményeknél, illetve a felettes minisztériumoknál található dokumentumok alapján lehetséges, azonban kérdéses, hogy milyen mélységben – jellemezte a helyzetet a névtelenséget kérő forrásunk. Négy év adminisztrációját kell helyreállítani, amennyire csak lehetséges. Az MFK együttműködésben állt a külügyi tárca mellett az Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Agrárinisztériummal és számos kormányszervvel, nem beszélve civil-, sport- és egyéb szervezetekről, ahonnan adatokat kell visszakérniük, azaz az MFK gondja komoly munkát jelent mások számára is.

Mivel a hackertámadás kormányzati szervezetet érintett, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak kellett kivizsgálnia a történteket. Debreczeny Dénes közvetve úgy értesült a vizsgálatról, hogy

észak-koreai eredetű volt a hackertámadás,

amit a lap forrásais megerősített, ám a külügytől sajnos az erről szóló kérdésünkre sem kaptunk hivatalos választ. 

Az igazgató végig zarándokúton volt


Kiss Antal az El Caminót járta, miközben munkahelyén minden összeomlott. - Fotó: Kiss Antal/Facebook

Egy ilyen krízishelyzetben talán egyértelműnek tűnhet, hogy a teljes apparátus a probléma megoldásán dolgozzon, de értesülésünk szerint Kiss Antal hetekre elutazott. Mivel minden fontos jogkört az igazgató gyakorol az MFK-nál, távolléte nem könnyítette meg a tűzoltást sem.

Utazásairól Kiss Antal azonban részletesen beszámolt Facebook-oldalán: gyalogtúrára indult Spanyolországba, hogy teljesítse az El Caminót.

Az igazgató nyilvános bejegyzésben, fotókkal számolt be útja minden fontosabb állomásáról. Az El Caminót végigjárva augusztus 15-én, egy hónapnyi gyalogtúra után tért vissza Magyarországra.

168ora.hu


 

h i r d e t é s