h i r d e t é s

Az ellenzék átvette a hatalmat, azonnal kirúgták a Fidesz embereit Szombathelyen az önkormányzati cégekből

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Az ellenzék átvette a hatalmat, azonnal kirúgták a Fidesz embereit Szombathelyen az önkormányzati cégekből

2019. március 18. - 13:02

 

A Fidesz annyira megzavarodott, hogy a migránsokkal foglalkozó bizottság megalakítását sem támogatta. - írja a 168ora.hu.

Forrás: nyugat.hu

Posztbolsevista puccskísérletről beszélt Szombathely fideszes polgármestere, Puskás Tivadar azon a szerdai közgyűlésen, amelyen a többségbe kerülő ellenzéki pártok úgy döntöttek, visszahívják a fideszes delegáltakat az önkormányzati cégektől

- írta az Index.

Az ellenzék a saját képviselőit ültette a cégek igazgatóságaiba és felügyelőbizottságaiba.

Az új többség ezt azzal indokolta, hogy a közgyűlésben jelen lévő pártoknak, politikai szervezeteknek rálátásuk, ellenőrzési lehetőségük kell legyen a közpénzt is felhasználó, önkormányzati tulajdonú cégek felett. A Fidesz ugyanis 2014 óta nem adott helyet a vállalatokban az ellenzéki delegáltnak, vagyis a baloldalnak semmi rálátása nem volt arra, mi történik az önkormányzati cégeknél.

Más változás is történt. Mivel a közgyűléseken  a fideszes képviselők rendre „bevándorláspártinak” nevezik az ellenzéket, az MSZP-s Nemény András, a közös ellenzéki polgármesterjelölt azt javasolta, hogy hozzanak létre egy bizottságot a Szombathelyt érintő migráció vizsgálatára. Egyebek közt megvizsgálnák, hogy eddig mit tett a város a migráció megakadályozására, és a letelepedési kötvényesek és az ukrán vendégmunkások jelenlétét is megtárgyalnák.

A Fideszt azonban kiverte a víz az ötlettől. Lendvai Ferenc fideszes képviselő szerint amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, és Szombathelyen Puskás Tivadar a polgármester, addig nem kell tartani illegális migránsoktól. Így a fideszesek végül tartózkodtak, az új többség viszont megszavazta ezt a bizottságot.

168ora.hu


 

h i r d e t é s