h i r d e t é s

Az ellenzék faképnél hagyta Tarlósékat, kivonult az ülésről

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ellenzék faképnél hagyta Tarlósékat, kivonult az ülésről

2019. május 30. - 09:50

Ez kimaradt a közmédia tudósításából. - írja a nyugatifeny.hu.

Egy, a patkányhelyzet feltárását célzó fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte szerdán a Demokratikus Koalíció és az MSZP, azonban ezt a fideszes többség nem vette napirendre.

Tiltakozásul a DK és az MSZP képviselői elhagyták a termet

– közölte az Index. Ez utóbbi momentum valahogy kimaradt az MTI tudósításából, bárhogy is kerestük.

Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt és Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője sajtótájékoztatót tartott az ülés előtt. Karácsony szerint a budapestiek naponta szembesülhetnek azzal, hogy a főváros működésképtelenné vált, a város ugyanis egyre szemetesebb,

a patkányok számának emelkedése pedig a “jéghegy csúcsa”.

Az általuk javasolt vizsgálóbizottságnak fel kell tárnia, milyen visszaélések történtek a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzésen, továbbá arról is, hogy a főváros megtett-e mindent a korrekcióra, az állam pedig megfelelően ellátja-e a népegészségügyi feladatokat.

Kiemelte, a patkányirtást elnyerő konzorciumról kiderült, nem rendelkezik megfelelő referenciákkal, az árversennyel elnyert közbeszerzés után pedig a korábbi költségek másfélszereséért végzi tevékenységét.

A közgyűlésen egyébként az ellenzéki képviselők nélkül beindult a fideszes szavazógép,

egymás után megszavaztak 70 előterjesztést.

nyugatifeny.hu