h i r d e t é s

Az emberiség körbeépítette a világ tengerpartjait

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az emberiség körbeépítette a világ tengerpartjait

2022. február 07. - 14:38

A világ tengerparti ökoszisztémáinak már csak 15,5 százaléka maradt érintetlen egy új kutatás szerint.

A Queenslandi Egyetem tudósai vezette kutatás műholdas adatok alapján állapították meg, hogy az emberi tevékenység milyen mértékben károsította a világ parti régióit - számolt be róla a The Guardian.

Azt találták, hogy 2013-ig (a legfrissebb adat ebből az évből származtak) kevés olyan part maradt - még a civilizációtól olyan távol eső helyeken is, mint a nyugat-ausztráliai Kimberley -, ahová a halászat és a bányászat nem ért el.

A Conservation Biology című szaklapban közölt tanulmány olyan korábbi munkákra támaszkodott, melyek az emberi tevékenység hatásait a szárazföldi és tengeri ökoszisztémákban vizsgálták meg.

A halászattól, mezőgazdaságtól, településektől, bányászattól és utaktól még érintetlen kis területek nagyrészt Kanadában találhatók, ezt követi Oroszország, Grönland, Chile, Ausztrália és az Egyesült Államok.

Szigeteken élő nemzetek esetében nagyon kevés érintetlen területet, ellenben a nagy fokú károsodást találtak.

A tengeri füveket, szavannákat és korallzátonyokat tartalmazó parti területeket éri a legjelentősebben az emberi tevékenység.

Brooke Williams, a Queenslandi Egyetem biológusa, a kutatás vezetője elmondta, hogy mivel a világ lakosságának nagy része parti területeken él, az ottani ökoszisztémákra nehezedő nyomás sokféle lehet, és mind a szárazföldet, mind a tengert érinti. (MTI)