h i r d e t é s

Az ENSZ-főtitkár szerint a vízhez jutás emberi jog

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ENSZ-főtitkár szerint a vízhez jutás emberi jog

2019. október 15. - 12:38

A vízhez jutás emberi jog, az ENSZ elkötelezett, hogy mindenkinek biztosítani kell a szükséges, tiszta vízmennyiséget - mondta António Guterres, az ENSZ főtitkára a kedden megnyílt Budapesti Víz Világtalálkozó résztvevőihez intézett videóüzenetében.

António Guterres, az ENSZ főtitkára - Forrás: Time

Az ENSZ főtitkára hangsúlyozta: napjainkban a világ népességének 90 százaléka szenved olyan természeti katasztrófáktól, amelyeket a "túl sok víz", a jelentős árvizek idéznek elő, miközben a világ lakosságának mintegy 40 százaléka a víz hiányával küzd, 80 százalékának a víz pazarlása és a kezeletlen szennyvíz okoz komoly problémákat.

A főtitkár szerint mielőbb össze kell fogni a globális vízügyi problémák megoldására, a vízhiány kezelésére, annál is inkább, mert a megoldások egy része már rendelkezésre áll, a természetvédelmi stratégiáktól a sótalanító technológiákig.

A Víz Világtalálkozó kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémák megoldása. (MTI)