h i r d e t é s

Az infláción nagyot kaszált az állam

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az infláción nagyot kaszált az állam

2022. március 18. - 05:53

Az idén januári áfabevételek jóval magasabbak voltak az egy évvel ezelőttinél, aminek legfőbb oka, hogy a törtető infláció miatt jóval magasabbak az árak idén, mint egy évvel korábban.

Még a 2021-es rekordadatokat is jelentősen túlszárnyalták 2022 januárjának áfabevételei, pedig az állami juttatások és béremelések csak a februári és márciusi számokban jelennek majd meg - írja a Világgazdaság. Januárban 751 milliárd forintnyi áfabevétele keletkezett a központi költségvetésnek, ami csupán 3,7 milliárd forinttal marad el a tavaly januárban és februárban összesen beérkező általános forgalmi adótól – derül ki a Magyar Államkincstár adataiból. 

A költségvetés áfabevételeit alapvetően négy tényező határozza meg: a forgalom és az árszínvonal alakulása, a feketegazdaság mérete és az esetleges áfakulcsváltozások. Ebben az évben – egyelőre – nem került újabb termékkör a kedvezményes kategóriába, míg a feketegazdaság évről évre zsugorodó méretéről csak utólagos becslések állnak rendelkezésre, ám a VG által megkérdezett szakértő szerint ilyen mértékű növekedést a fehéredés nem magyarázna.

„A forgalomra kedvezően hatott, hogy az idén nem voltak jelentős járványügyi korlátozások, amelyek visszafogták volna a lakosság költekezését, sőt, a vásárlások élénkülését a magas foglalkoztatás, valamint a bérek emelkedése is támogatta. Emellett nyilvánvalóan a magas infláció is pozitívan hat az áfabevételekre” – szögezte le Molnár Dániel, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági elemzője. (napi.hu)