Érdeke-e a politikának, hogy megszűnjön a hálapénz? Szembe tudna-e nézni az orvostársadalom azzal, hogy egzakt mutatók alapján mérjék gyógyító munkája minőségét? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a hétfőn este megrendezett Orvosvita résztvevői.

Az orvoslás egykor művészet volt, a technika fejlődésével azonban szalagmunkára kezdünk átállni – így fogalmazott dr. Lénárd Ritabelgyógyász főorvos az Oktatói Hálózat „Mi lesz veled értelmiség” beszélgetéssorozat nyolcadik fórumának első etapjában, amelynek résztvevői arra keresték a választ, hogyan változtak az orvosi szerepek az elmúlt évtizedekben.

Mára elfogadhatatlanná vált a paternalizmus, és alapvetően változtak meg azok az etikai ismérvek, amelyek az orvosi szerepet meghatározzák – vélekedett dr. Sándor Judit jogász, bioetikus. Ugyanakkor azt is hozzátette, minél komplexebb a beteg problémája, annál inkább igényli a paternalisztikus kapcsolatot. Ennek ellenére egyre meghatározóbb a partneri viszony, ami nemcsak az orvos-, de a betegszerepeket is átalakítja.

Miközben a személyre szabott orvoslás és tájékoztatás speciális szerepet vár el az gyógyítóktól, dr. Lovas András aneszteziológus, az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport egyik alapítója azt mondta, az egyetem hat éve alatt senki nem tanította arra, hogyan kell kommunikálni a beteggel, ennek technikáját önmagának kellett kialakítania a gyakorlatban. Bár már van kommunikációs képzés, de azok a gyakorlati problémák, amelyekben az orvosokat támogatni kellene, később, a mindennapi munkában jelentkeznek – értett egyet Sándor Judit, és egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy a betegjogi mozgalmak támogathatnák az orvos-beteg kapcsolat alakulását azzal, hogy valid információhoz juttatják a pácienseket.

Társadalmi vitára lenne szükség az orvosi szerep újragondolásához – ezt már dr. Álmos Péter pszichiáter, az 1001 orvos hálapénz nélkül civil szervezet másik alapítója mondta, aki úgy vélte, az ellátórendszerben meghatározott peremfeltételek roncsolják az orvosi autonómiát. Dr. Kincses Gyula egészségügyi szakértő, egykori egészségügyi államtitkár ezt azzal egészítette ki, hogy az ágazatra jellemző rendszerszintű anomáliák mellett a finanszírozás sem ösztönöz arra, hogy az orvosok szakmailag igényes ellátást nyújtsanak.

A politikát nem érdekli a gyógyítás minősége

A gyógyítás, amely egykor szolgálat volt, mára szolgáltatássá vált; akár ad hálapénzt a beteg, akár nem, a gyógyítás minősége nem változik, pedig ha a rendszerben garantálnák az állandó minőséget, nem lenne oka a hálapénznek sem. Ezt már dr. Weltner János sebész főorvos, mondta, amire dr. Hegedűs Zsolt, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke kontrázott rá: a hálapénz és a rossz finanszírozás torz motivációkat szülnek, ezen a minőségi mutatók korrekt mérése és publikálása változtathatna.

A minőség adekvát mérésének szakmai feltételei vannak, amihez intézményrendszeris kell, amelynek éppen most folyik a lerombolása – tette szóvá a közönség soraiból Bondár Éva közgazdász az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felszámolására célozva, és úgy vélte, a finanszírozásnak és a minőségellenőrzésnek szorosan kapcsolódniuk kell egymáshoz. Weltner doktor szerint is önálló, a központi költségvetésről leválasztott, anyagilag független OEP-re van szükség, meghatározva azt, hogy mit képes nyújtani a társadalombiztosítás, amihez hozzá kell rendelni a szükséges forrásokat is, a járulékokat pedig nem csökkenteni, hanem emelni kell. A minőség ellenőrzése a döntéshozók számára életveszélyes kérdés, hiszen a forráskivonás azonnal megmutatkozik a minőségi mutatók romlásában.

Míg Hegedűs Zsolt arról beszélt, hogy az orvostársadalom morális felelőssége, hogy a társadalom tudja, mi történik vele az egészségügyben, és úgy vélte, itt lehetne áttörni a politika egészségüggyel szembeni közönyének falát, Lovas András azt mondta, a betegágy mellől nézve diszfunkcionális az egészségügy, és bár vannak és lesznek kórházépületek és mentőautók, de ettől még az ellátórendszer nem működik. Ellenőrizhető adatokra és átláthatóságra lenne szükség, mert most minden kiszámíthatatlan és bizonytalan, senki nem látja előre, hogy mi történik a beteggel az ellátórendszerben, ahogyan az orvosok előtt sincs vállalható és elfogadható jövőkép. A szakmai előmenetel, a családi jövő idehaza nem, csak külföldön tervezhető a kollégák számára – ezért mennek el.

A pillanatnyi anyagi helyzet határozza meg, hogy ki milyen ellátáshoz jut – mondta Weltner János, amire Álmos Péter azt a meglátását fejtette ki, hogy a minőségi ellátást nem lehet hálapénzért megvásárolni, a paraszolvencia okozta függőségi viszony fenntartása a döntéshozók érdeke, mert így kibújhatnak a felelősség alól: amíg a beteg az orvosnak adja a pénzt, tőle, és nem az államtól fogja követelni a megfelelő ellátást.

Nem szeretjük az objektivitást, de ez össztársadalmi probléma – mondta dr. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász, aki szerint szakmai berkekben sem egyöntetű és egyértelmű az az álláspont, hogy jó lenne egy átláthatóan működő ellátórendszer. Sokan még ma is úgy vélik, hogy jobb, ha nem tudják az emberek, hogy mi történik a kórházakban. Hogy a politikusok mit akarnak, az talán körvonalazódik, arról azonban semmit nem tudunk, hogy a társadalom mit szeretne. Vajon akarják-e a magyar emberek, hogy egyenlő esélyekkel induljanak egy átlátható egészségügyben? Azok, akik most előnyhöz jutnak a kapcsolataiknak vagy a hálapénznek köszönhetően, lemondanak-e erről a privilégiumukról? És vajon megteszik-e ugyanezt a politikusaink? – tette fel a kérdést Kovácsy.

Szerző: Tarcza Orsolya / medicalonline.hu