h i r d e t é s


Az új világrend a távolba veszett

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Az új világrend a távolba veszett

2017. december 17. - 07:44

 

A Szovjetuniónak, mint nagyhatalomnak a széthullása úgy jelenik meg, mint az új idők súlyos következményekkel járó történelmi transzformációja.

A kép illusztráció! - Forrás: MLive.com

Vlagyimir Putyin útja kikövezettnek látszott, rövid történeti viszatekintéssel!

A Szovjetunió és vele együtt a Keleti Blokk összeomlása az elmúlt évszázad 80-as éveinek végén, a kilencvenes éveinek elején, eddig nem vezetett világunknak egy jobb állapotához, a béke, a boldogulás és optimizmus által áthatott világrendhez.

A „szocialista világrendszer” összeomlása után az addig viszonylag ellenőrizhető „hidegháborút”, a jól áttekinthető bipoláris világrendet, gazdasági és politikai káosz, és új háborúk váltották fel.

Maradt a bizonytalanság és a félelem épp úgy, mint a nemzetközi biztonságot veszélyeztető problémák, a kulturális széthullás, a világélelmezési válság, a demográfiai robbanás, a tömeges népvándorlás, az ivóvízzel való ellátottság szűkössége, a környezetrombolás stb.

A bipoláris világrend a huszadik század második felében meghatározta a nemzetközi kapcsolatokat és az emberiségnek aránylag jól áttekinthető nemzetközi viszonyokat garantált. A „tőkés

Nyugat” és a „létező szocializmus” közötti harc az atomfegyvereken alapuló kölcsönös elrettentés stratégiájára támaszkodott, megakadályozta a közvetlen összeütközést a két világhatalom, az USA és a Szovjetunió és a kettéosztott Európa között. A kelet-nyugati konfliktusok keretében az összeütközések „alternatív háborúk” formájában jelentek meg, amelyeknek a tétje, a Harmadik Világban, Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában a befolyási övezetek megszerzése volt.

A 21. század elejére az államok közötti és az államok határain belüli konfliktusok egyre ellenőrizhetetlenebbé váltak.

Ehhez még hozzájárult, hogy ezek a konfliktusok ahelyett, hogy ritkultak volna, egyre intenzívebbé váltak. A kollektív biztonság korábbi rendszere, a különböző állami, nemzeti-kulturális, szociális, vallási, világnézeti és adminisztratív beállítódások ütközeteiben a távolba veszett.[1]

A „kapitalista világrendszer” váratlan győzelméről kiderült, hogy nem más, mint pyrrhusi győzelem, mivel a Nyugatnak nem volt használható koncepciója, ami legitimálhatta volna, hogy magára vegye a felelősséget a nemzetek közössége iránt, és egy új, mindenoldalról elfogadható világrendet hozzon létre.

A 21. század küszöbén politika nem találunk válaszokat a globális problémákra. Az USA, az egyetlen megmaradt világhatalom a szétesés tüneteit mutatja, egyidejűleg a hatalommal való visszaéléssel, ami megnyilvánul az emberi és a nemzetközi jogok figyelmen kívül hagyásában, az államhatalmi önkényben, a korrupcióban, az agresszióban és a háborúban, mint az általa folytatott politika eszközeiben.

Meghatározó jelenség, hogy a Keleti Blokk összeomlása nem hozta magával automatikusan a nyugati társadalmi és értékrendszer győzelmét.

A Francia Forradalom hagyományos értékei (szabadság, egyenlőség, testvériség) és a nyugati pártok belőle levezetett alapértékei, (szabadság, igazságosság, szolidaritás) az egyetemes emberi jogok, a nyugati ipari országokban uralkodó neoliberalizmus számára „túlhaladottak”.

Szó sincs az új évszázad kezdetén egy új, igazságos világrend kialakításáról, amelynek alapja az említett értékek lennének.

Ehhez jön még, hogy az USA mértéktelen hatalmi expanziója növekvő ellenállásba ütközik, ami tovább fokozza a nemzetközi instabilitást.

A kommunizmus, azaz a Szovjetunió által vezetett „szocialista világrendszer” összeomlása, éppúgy, mint a Szovjetuniónak, mint nagyhatalomnak a széthullása úgy jelenik meg, mint az új idők súlyos következményekkel járó történelmi transzformációja.

A republikánus és neokonzervatív Amerika

A neokonzervatívok, akik a Bush kormány alatt a washingtoni agy- és hatalmi központokban előrenyomultak, a megoldatlan belpolitikai problémáktól agresszív külpolitikával terelik el a figyelmet.

A „létező szocializmus” felett aratott győzelem után az amerikai világuralmi törekvést „jó szándékú” hegemóniára való törekvéssé fogalmazták át. Ezt a külpolitikát azonban már nem az amerikai diplomácia, hanem a Pentagon irányítja.

A világhatalmi pozícióra való törekvéssel egyidejűleg a neokonzervatívok morális tartalommal töltik meg az USA külpolitikáját, amelyben a „jó és a rossz” között folyó harcot hirdetik. Amerika képviseli ennek fényében a „jót”, miközben az USA szempontjából nem jónak minősített államok képviselik a „gonoszságot”. Ebben a tekintetben Bush elődjének, Reagennek a szóhasználatára utalunk, aki a „gonosz birodalmáról” beszélt, amikor a Szovjetunióról volt szó, olyan fogalmak ezek, amelyek Európában, mint fantázia-film címek jelennek meg.

A nyugati országok, amelyek a nyugati értékeket képviselik, már nem egységesek ebben a neokonzervatív felfogásban, ezt a szemléletet elsősorban az USA képviseli. A hazafiság az amerikai bevándorló-társadalomban kezdettől fogva nagybetűkkel volt írva, miközben ahhoz az illúzióhoz vezetett, hogy az egész világ számára irányadó kell, hogy legyen az Egyesült Államok jóléte, nagyvonalúsága, demokráciája, vendégszeretete és nyitottsága az etnikumok és vallások iránt. A 20. század utolsó évtizedeiben, a birodalmi gondolkodásmód révén, ezeknek az értékeknek az alapját adó szabadság és demokrácia eszményei egyre jobban egy állítólagos erkölcsi fölénnyé torzultak „a maradék világgal” szemben.

 
[1] V.ö. Henrik Bischof, Politik ohne Werte¸in Bilanz zur Jahrtausenwende, Bonn 200.

 

h i r d e t é s

betöltés..