h i r d e t é s

Bács-Kiskun és Csongrád megyében már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenzát

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bács-Kiskun és Csongrád megyében már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenzát

2020. április 27. - 18:19

Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenza - korábban világjárványt okozó - H5N8 típusát Bács-Kiskun és Csongrád megyében - közölte az MTI-vel az országos főállatorvos hétfőn.

A kép illusztráció! - Forrás: korkep.sk

Bognár Lajos elmondta: a madárinfluenza vírusfertőzésben érintett 226 Bács-Kiskun és Csongrád megyei gazdaságban mintegy 3,5 millió állatot öltek le, ebből preventív céllal mintegy 870 ezret.

Bács-Kiskun megyében a vírus terjedésének megakadályozása érdekében csökkenteni kellett az állománysűrűséget - tette hozzá. A főállatorvos szerint az állattartók közvetlen kára több milliárd forint. Bognár Lajos hangsúlyozta: a két megye közül Bács-Kiskunban a hatalmas állománysűrűség miatt okoz nagyobb károkat a madárinfluenza. Az állattartó telepek itt szinte egymást érik, így ha a megyében megjelenik a betegség, szinte lehetetlen megállítani - fogalmazott. A gyors terjedésnek az utóbbi időszak szeles, gyakran viharos időjárása is kedvezett - tette hozzá. Hozzátette: a telepek felszámolása az állategészségügyi hatóság által elrendelt állatjárványügyi intézkedés, ezért alapelvként kártalanítás illeti meg a gazdálkodókat. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat.

Az eljáró hatóság több esetben állapított meg szabálytalanságokat, ezért a járási hivatalnak többeket ki kellett zárnia a kártalanításból. Az érintett állattartók jellemzően a baromfik kötelező zártan tartásának szabályát sértették meg - tette hozzá. Emlékeztetett, ez év januárjában Komárom-Esztergom, majd két nap múlva Hajdú-Bihar megye egy-egy állattartó telepén is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét. Gyors reagálással és szakszerű intézkedésekkel azonban sikerült helyhez kötni és megakadályozni a vírus továbbterjedését.

Az országos főállatorvos kiemelte, hasonlóan más európai országokhoz, nagy valószínűséggel a madárinfluenza-vírus fertőzést Magyarországon is a vándorló vadmadarak okozták. Az általuk terjesztett kórokozók a baromfitartó telepekre bejutva megbetegítették az állatokat, és onnan kiindulva vette kezdetét a gazdaságok közötti terjedés. Bognár Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy januárban elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását az egész országra. Ez az intézkedés éppen a vadmadarakkal történő fertőzés lehetőségét kívánta megakadályozni, a veszélyt csökkenteni. Emlékeztetett rá, hogy a 3/2017. számú országos főállatorvosi utasításában meghatározott baromfitartásra vonatkozó járványvédelmi minimumfeltételek betartása továbbra is kötelező. Az országos főállatorvos elmondta: mint a koronavírus esetében, a madárinfluenza esetében sem lehet pontosan meghatározni a járvány végét. Bízik azonban abban, hogy a szakszerű intézkedések mellett az időjárási tényezők is hozzájárulnak a madárinfluenza-járvány elleni küzdelemhez, ugyanis a meleg időjárás nem kedvez a vírus terjedésének. 

A H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel. (MTI)