A nyers számoknál kell kezdeni. Az EU napi 2,2 millió hordó olajat importált Oroszországból 2021-ben. A legnagyobb vásárló Németország volt, kb. 550 000 hordóval.

Magyarország teljes olajfelhasználása 180 000 hordó per nap, aminek kb. 65 százaléka orosz. Szlovákia helyzete rosszabb: a körülbelül 80 000 napi hordó olajfelhasználás 96 százaléka orosz import. A szlovák és magyar napi olajfogyasztás együtt az összeurópai import kb. 12 százaléka.

Fontos politikai és gazdasági üzenetek következnek ezekből az egyszerű számokból. Hiába vannak a közép-európai országok földrajzilag közelebb Oroszországhoz, fogyasztásban csak másodhegedűsek voltak Németországhoz képest. Viszont a közép-európai felhasználásban magasabb volt az orosz import aránya, mint bárhol máshol Európában. Ez a felállás nem volt fair: az összeurópai energiapolitikát az oroszok felé a német érdekek irányították, míg az esetleges hibák Közép-Európában csapódtak le.

A modern német ipari csoda az olcsó szovjet alapanyagokra épült: az egyik tudta, mit és hogyan kell gyártani, a másik pedig „adta alá” az olcsó szenet, olajat és gázt. Minden tökéletesen működött volna, ha a német felvevőpiac és a szovjet források között 1991 decemberben nem bukkan fel Ukrajna független országként. Az európai döntéshozók sajnos nem figyeltek: veszélyes ukrán–orosz jeleket engedtek el a fülük mellett, ha - a most már - orosz gáz és olaj ömlött Németországba. A legnagyobb hiba az Északi Áramlat 2. volt. Ennek a vezetéknek a pénzügyi zárása már a krími megszállás után történt. Mi volt itt az üzenet az oroszok felé? „Lecsíptetek” egy részt Ukrajnából, de nem baj, csak küldjétek az alapanyagokat. Minden pedagógus tudja, hogy ha magatartási problémáknak nincs gyors és hatékony következménye, akkor a gyermek úgy gondolja, hogy még ezt is megteheti, és megy előre ezen a (rossz) úton. Ha több pedagógus lett volna az EU-bizottságban és a német parlamentben, akkor 2022. február 24-e egy sima, késő télies csütörtök maradt volna.

A szörnyű háború kitörése óta az EU a korábbi hibákat klasszikus túlreagálással próbálja korrigálni. Három hónap alatt öt szankciós csomagot szavaztatott meg, majd „vakmerőn s hivatlanúl” (ahogy Arany János írja a Walesi bárdokban) előállt a hatodik ötlettel: hat hónapon belül tiltsuk be a orosz olajat Európában. Ekkor derült ki hogy a 2004-es EU bővítésnél a nagy eufóriában egy hatalmas hiba maradt az alapszabályokban, amit 2007-ben (balkáni bővítés) már nem lehetett korrigálni: minden szankcióhoz huszonhét szavazat kell. Így történhetett meg hogy a farok csóválja a kutyát: a szlovák–magyar olajfogyasztás a némethez képest csak „kerekítési hiba”, viszont a pozsonyi és budapesti szavazatok nélkül az EU nem tud lépni. Milyen politikai képződmény az, ahol a 12 százalékos kisebbség folyamatosan sakkban tudja tartani a többséget, de mattot már nem tud adni, hiszen az EU-források (különösen a felújítási alap) kellenek Közép-Európában?

Ez az olajszankció a fent leírtak miatt már így is erősen problémás volt, de sajnos erre még a közép-európai döntéshozók rá is játszottak. Tapasztalt politikusok azonnal felismerték, hogy az EU-bizottság most előreszaladt, és ezzel saját magát a sarokba szorította: a szlovák és magyar szavazatokat itt most bizony meg kell venni, különben oda az EU egysége.

Így történhettek meg eddig elképzelhetetlennek hitt dolgok. Például az egyik érintett ország kormánya egyszerűen elfeledkezett a vita hevében arról, hogy a Barátság kőolajvezetéken kívül van egy déli olajvezeték is. Ezen a „mostoha” vezetéken (Adria) az összes kieső orosz olajat le lehetne szállítani, ha arra lenne gazdasági akarat. De pont az nincs: minél több nyugati EU-ország tiltja be az orosz olajat (mint például Németország), úgy lesz a Barátság vezetéken érkező orosz olaj egyre olcsóbb. Csökken az európai kereslet, esik az ár, és ezzel nő a Brent–REB (Russian Export Blend) közötti különbség. Nagy pénzekről van szó: Magyarország kb. napi négymillió dollár extra profitot kereshet azon, hogy a világpiaci ár alatt veszi az orosz olajat a Barátság vezetéken, de a finomított termékeket a világpiaci áron adja el. Fontos, hogy a számítást torzítja a benzinársapka, például Magyarországon.

És itt van a másik, jelen írás szempontjából utolsó abszurdum: egy közép-európai ország minél tovább kap felmentést az EU-s olajszankció alól, annál több profitot kereshet a Brent–REB különbségen. Kívülről úgy tűnik, mintha az EU-bizottság jutalmazná azokat, akik az EU egységét olajfogyasztásuk alapján nem indokolt vétójogukkal veszélyeztetik. Ameddig az EU politikai és néhány közép-európai ország (magán) gazdasági érdekeit nem sikerül összehangolni, addig a kis gömböc csak görögni fog tovább előre a saját (biztos) kipukkadása felé.

A szerző Balogh József energetikai szakember / 444.hu