h i r d e t é s

Bándy Sándor: Orbán öröme és a Zeitgeist

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Bándy Sándor: Orbán öröme és a Zeitgeist

2019. október 28. - 06:52

 

„Tragikus évek jönnek. Mostani bajainkat majd eltemeti a közelgő klímakatasztrófa. Remélem, hogy kibontakozása során egyre több embert felébreszt és lesz erőnk elsöpörni a korrupt, népbutító politikusokat és minél előbb megtaláljuk a módját, hogy a világ népei összefogva megbirkózzanak az elkövetkező évtizedek kihívásaival.”

Forrás: nyugat.hu

Greta Thunbergnek & társainak, köszönöm a reménysugarat

„Végre vége ennek a cirkusznak”, mondta egy férfi másnap, „el se mentem szavazni, úgy is azt csinálnak, amit akarnak.” Szerencsére nem mindenki látta így, sőt, Orbán Viktor is örülhet az eredménynek.

Az elmúlt években megfigyelhettük, hogyan lehet lépésről lépésre bevezetni egy diktatúrát. Kap is kormányunk kritikát itthon és külföldön egyaránt; nem alaptalanul függesztette fel a Fidesz tagságát az Európai Néppárt. Miután az európai parlamenti választás nem hozta meg Orbánnak a várt eredményt, szeretné pozícióját rendezni. Ebből a szempontból az október 13-i eredmény egy taktikai ajándék számára, bel- és külföldi viszonylatban egyaránt. Belföldön pártja népszerűségvesztését egyszerűen Borkai Zsoltra kenhetik. Bizonyára volt is hatása a győri polgármester videójának, de világos, hogy több tényező is szerepet játszott benne. Külpolitikailag meg kapott egy adut; amikor Brüsszelben vagy Strasbourgban felvetik a magyarországi demokrácia-deficitet, azt válaszolhatja: „Nálunk veszélybe lenne a demokrácia?! Elvesztettem a fővárost! Több nagy városban nyert az ellenzék! Hogy lehet ilyet állítani?!”

A demokrácia öngyilkossága

Orbán már 2022-re tekint. Mindenáron el kell kerülnie a további pozícióvesztést, folytatnia kell a kultúrharcot – erre táborának van szüksége –, és azt is tudja, hogy ha nem tartja be fenyegetéseit, azt gyengeségnek fogják tekinteni – pártján belül is. Bőven van információnk személyiségéről, főleg saját nyilatkozataiból, és nem titok, hogy mindig vezető szerepet akart magának. Egy 1992-es Fidesz kongresszuson Fodor Gábor az újságírók közé ült a terem karzatán, beszélgettünk. Közben elkezdődött az elnökválasztás, és Orbán, aki lent ült, rögtön jelentkezett. A levezető elnök megkérdezte Fodort, hogy ő is vállalja-e jelöltséget, mire igennel válaszolt. Olyan hirtelen sose láttam valakit megperdülni, mint akkor Orbánt. Az a gyilkos tekintet! Végül Fodor tisztázta: azt hitte, hogy már az elnökségi tagok választásánál tartanak.

Ilyen ember jól jön egy diktatúra elleni küzdelemben. Viszont az maga a demokrácia öngyilkossága, amikor ilyen ember hatalomra kerül egy demokráciában, mert lélektanilag nem demokrata. Mivel meg van győződve saját exkluzív igazáról, az elutasítást megerősítésként fogadja a diktatúrában, de a demokráciában személyes sértésként éli meg.

„A vezér (a demagóg) valójában politikai követői ragaszkodásának és bizalmának – mindkettő a vezér személyének szól – köszönheti uralmát”, írta Max Weber száz évvel ezelőtt. (Gazdaság és társadalom, I. köt. 273. o.) Ezért állítják többen – köztük Orbán-pártiak is –, hogy pártja szétesne, ha elhagyná a politikai pályát. Tudva, hogy milyen szolgalelkű emberek veszik körül, ez nagyon is valószínű.

Orbánt nem igazán érdeklik ideológiák, hajlamosabb valamiféle világnézetre hajazó, szerinte jó kicsengésű jelszavakat hirdetni. Beszédei azért is zavarosak, mert érzelmekre kíván hatni és teszteli, mi jön be. Az Orbán-párti filozófus – ha ez nem egy oximoron – Lánczi András írta: „elfogadom, hogy felfogása szerint Gyurcsány az igazat akarta elmondani” az őszödi beszédében. „Csakhogy az emberek nem viselik el az igazságot – ezt már Platón óta tudjuk. Így tehát politikai hiba annak elmondásával kísérletezni.” (Heti Válasz, 2012. IX. 20.) Így működik a reklámipar és a politikai marketing: az érzelmi reakció fontosabb, mint a valóság megismerése. (De azért megkérdezném a professzort: nem az lenne az oktatás fő célja, hogy az emberek meg tudjanak birkózni a valósággal?)

A múlt hónapban a demográfiáról beszélt Orbán, s felvázolt egy etno-nacionalista Ratkó Anna à la focidrukker programot. (Beszédét a lelátók ismert rigmusával lehetne summázni: „Kik vagyunk? Magyarok!!!”) Másnap a boltban egy idős férfi az akciós élelmiszereket kereste: „Alig tudunk kijönni a nyugdíjunkból”, mondta ismerősének. Fehér trikóján színes koronás címer, alatta „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség”. Szerinte megható volt a beszéd.

Izgalmas évek jönnek. Elemzők szerint az ilyen diktatúráknak bármikor hirtelen vége lehet egy most még nem is sejtett eset következményeként. De sokan úgy vélik, le lehet ugyan győzni a Fideszt egy választáson, de a Fidesz-építmény, az általuk létrehozott rendszer „leválthatatlan” – forradalom nélkül. Bódis András szerint „ha így megy tovább, 2022-re a magyar bankrendszer, az energetika, az informatika, a teljes élelmiszeripari vertikum és a turisztikai ágazat” mind orbánista kezekben lesz (valaszonline.hu). Elgondolkodva e cikken, nem is oly meglepő Rudas János írásának alcíme: „Miért marad velünk Orbán Viktor az idők végezetéig?” (Magyar Narancs, 2010. XII. 16.) Lehangoló a gondolat, hogy életem Hitler alatt kezdődött – még küldte a halálba az embereket, amikor Quedlinburgba kerültünk, ahol születtem – és valószínűleg Orbán alatt lesz vége.

Győzni mindenáron

Zűrzavaros évek jönnek. Világszerte rombolják a demokráciákat – belülről. Erősödnek a populista pártok és felbukkannak önjelölt Vezér-figurák; visszatérhetnek azok az évek, amikor csak a kiszámíthatatlanságra lehetett számítani. Az Orbán-féle „utcai harcos” politikusoknak ez stratégiai otthonuk. Persze minden politikus szeret nyerni, de nem mindegy, milyen eszközökkel és nem mindegyik politikus vallja magát hol ennek, hol annak. Különböző nézeteinek tesztelése során Orbán rájött, mivel lehet manipulálni a lakosságot. Nem állítom, hogy ő egy Hitler – a történelmi és a társadalmi helyzet más, a nemzetközi körülmények szintén, és személyes modoruk is eltér –, de nézzünk a felszín mögé: közös bennük a harciasság, az önteltség, a győzni mindenáron lelkület.

„Ha már tudjuk mit akarunk, akkor a nemzet többi részét együttműködésre kell fölszólítani, aki pedig nem hajlandó velünk együttműködni, az kiírta magát a nemzetből. És ami a fő: háborúban vagyunk, harcolunk, támadunk és védünk (támadva védekezünk), győzelmeket kell felmutatnunk mindenáron, a földbe kell döngölni ellenségeinket (win-lose), sokszor le kell győznünk a barátainkat is. Ha nem mi nyerünk, akkor meghalunk.” Ezt nem Orbán Viktor, hanem Rudas János szociálpszichológus írta említett cikkében – Orbánékról.

A Wikileaksnek köszönhetően tudjuk, hogy 2007. június 26-án, több diplomata előtt Orbán azt mondta, hogy „megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed”, amire April Foley amerikai nagykövet – a diplomáciai összefoglalóban – megjegyezte, hogy Orbán „csak félig viccelt”. Megjelent egy fénykép 2006-ban Orbánról, Robert D. Hare Kímélet nélkül című könyvével a kezében. A kanadai tudós a pszichopaták világáról írt. Korábban Popper Péter pszichopatának titulálta Orbánt. (Révai Gábor: Mesterek, 131. o.) E szó hallatán sokan sorozatgyilkosokra gondolnak, de e betegségnek széles a skálája, mint Hare írja. A „megtévesztés és manipuláció” az egyik fő szál, úgymint „az izgalom iránti szükséglet”. Sokuk igazi sármőr tud lenni. És kegyetlen is; látjuk hogyan használja menekülő emberek szenvedését propagandaeszközként. Mindezt tetézve, a közelmúltban Rómában még azt is bejelentette, hogy szívesen visszatoloncolna több ezer embert a nyomorba, sőt, ismerve az ottani körülményeket, sokukat a halálba.

John Lukacs könyvében van egy alfejezet „Egyesült Európa?” címmel. (Az európai világháború 1939-1941, 625. o.) Sokat megtudtam az unió előzményeiről mely „1900 körül bontakozott ki néhány gondolkodó ember elméjében”. 1945 után, okos emberek akik tudtak tanulni a történtekből, összeültek és megalakították azt, amiből az évek során az Európai Unió lett. Ennek lényege, hogy lépjünk túl az üsd-vágd-nem-apád külpolitikai állásponton és alakítsuk történelmünket kölcsönös megértésen, szolidaritáson.

Ahogy Orbán szabotálja Brüsszel erőfeszítéseit a menekültválság kapcsán: nem csak az Unió egyik alaptételét, hanem a keresztény szolidaritás alapelvét is sérti. Rájött, hogy nacionalista, xenofób kiállással és gyűlölködő hisztériakeltéssel megnyerheti a választók nagy részét. Ez nem lenne lehetséges, amennyiben a lakosság nagy része keresztény lenne. A múlt hónapban Kövér László kijelentette, hogy „keresztény ember nem szavazhat olyan pártokra, amelyek nyíltan vagy a gyakorlatukban tagadják a keresztény hitelveket meg az abból fakadó gyakorlati következményeket”. Nyilván nincs tisztában kijelentése értelmével mivel így arra szólított fel, hogy ne szavazzunk a Fidesz jelölteire! (Ami a kereszténység lényegét illeti, számomra a római pápa hitelesebb, mint a pápai házelnök.)

„Amikor kérdőre vonnak bennünket vagy megkérdőjelezik a magyar jogállamiságot, akkor belelépnek a becsületünkbe, és javaslom, ezt jól fontolják meg” – mondta Orbán fenyegetően, amikor szeptember utolsó napján sajtótájékoztatót tartott a finn kormányfővel. Mintha nem tudná, hogy az EU tagság önkéntes, de vannak elvek és értékek melyekhez igazodni kell. Mikor Brüsszel a szabályok betartását szorgalmazza, Orbánnak az a válasza, hogy „partnereinknek meg kell érteniük, hogy a magyarok egy szabad és büszke ősi nép akiket nem lehet csak úgy rendre utasítani. Minket megszálltak a törökök, a szlávok, a kommunisták. Nem azért szenvedtük meg ezt, hogy most Brüsszel diktáljon nekünk.” Brüsszel nem diktál nekünk, de elvárja a tagsági szabályok betartását. Még azt is mondta Bernard-Henri Lévynek, hogy „én vagyok a legkeresztényebb, így a legeurópaiabb, én vagyok Európa DNS-e, a védője!”

Régi munkásmozgalmi taktika

Brüsszel nyűglődik. Gondolatserkentő Hans Habe A küldetés című regénye mely az 1938-as konferenciáról szól. amelyen az amerikai elnök kezdeményezésére harminc nyugati ország delegációi tanácskoztak Evian-les-Bainsben, hogyan lehetne segíteni a német és az osztrák zsidóknak. E kiváló tényregény fájóan aktuális: „Közben világszerte erősödik a felismerés, hogy a bevándorlók nem asszimilálhatók. A magyar nép szilárd elhatározása, hogy az egyetlen következetes módon oldja meg ezt a problémát, s örökre megakadályozza ama állapotok visszatérését, amelyeket a korábbi nemzedékek hamis türelme és gyengesége tett lehetségessé.”

Ezt nem Orbán mondta a szélsőjobboldali Olasz Testvérek párt rendezvényen, hanem Habe idézi a Völkischer Beobachter vezércikkét: „Mit csináljunk a zsidókkal? Gondolatok az eviani »világkonferencia« alkalmából”, és én csak a „zsidók” és a „német” szavak helyett írtam, hogy „bevándorlók” és „magyar”. A 2015 óta felerősödött menekültválság miatt különösen tanulságos Habe könyve, melynek itt csak egy mondatát idézném: „Az embertelenség nem emberek gyilkolásával kezdődik”.

Erre is gondoltam, amikor arról olvastam, hogy anyagi válságban van az Iványi Gábor vezette Evangéliumi Testvérközösség. A már említett beszélgetés során Bernard-Henri Lévy megkérdezte, hogy miért támadja Iványiékat, Orbán durcásan kijelentette, hogy azért mert „fasisztának nevezett. Ezt nem tudom neki megbocsájtani”. Így megtudtuk, hogy tényleg Orbán áll az Iványiék elleni gyalázatos intézkedések mögött, amivel sok embert reménytelen helyzetbe sodor. Orbántól eltérően, Iványi lelkész nem dobálózik szavakkal, mint ahogy jó magam sem. Pontot téve e vitára, egy Orbán idézet:

„Régi munkásmozgalmi taktikával van dolgunk, tisztelt hölgyeim és uraim. Két párt is alkalmazta ezt. Az egyiket úgy hívták, hogy Német Szocialista Munkáspárt, a másikat pedig úgy hívták, hogy Magyar Szocialista Munkáspárt. Ennek a politikai taktikának a lényege abban áll, hogy a kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon, nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó döntéseket hozzon, majd próbálja megvédeni érvekkel azokat a változásokat, amelyek megtestesülnek a döntésekben, hanem – hogy közelmúltban közzétett iratokból is idézhessek – az a dolga, hogy az ellenzéket folyamatosan támadni kell, ellenségképet kell felépíteni, veszélyt kell megfogalmazni, patás ördögöt kell a horizontra rajzolni, és utána ezt az ellenséget, ezt az ellenségképet meg kell vádolni a legképtelenebb vádakkal.” (Parlamenti Napló, 2006. november 16.)

E parlamenti felszólalásában Orbán nyíltan beszélt (jövőbeli) politikája rokonságáról a nácikkal és kommunistákkal. Ezt a taktikát járatja csúcsra évek óta, ami nem mellesleg az adófizetőknek milliárdokba kerül. De nem szándékom sérteni, csak megérteni, mi történik és ez vezérelt e két éve kezdett cikksorozat során.

Tragikus évek jönnek. Mostani bajainkat majd eltemeti a közelgő klímakatasztrófa. Remélem, hogy kibontakozása során egyre több embert felébreszt és lesz erőnk elsöpörni a korrupt, népbutító politikusokat és minél előbb megtaláljuk a módját, hogy a világ népei összefogva megbirkózzanak az elkövetkező évtizedek kihívásaival. Mert ha nem, eljön az idő mikor már a politikusok is ráébrednek, hogy nincs az a kommunikációs zseni, aki segíthet és végső szalmaszálként megpróbálnak őszinték lenni – de akkor már túl késő lesz.

Szerző: Bándy Sándor / nepszava.hu


 

h i r d e t é s