h i r d e t é s

Bazi nagy aszteroida repül el a Föld mellett szerdán

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Bazi nagy aszteroida repül el a Föld mellett szerdán

2017. április 19. - 09:25

Csak három éve tudunk róla.

Forrás: Livemint

Pályája hozzánk legközelebbi pontján lesz szerdán a három éve felfedezett J025 jelű aszteroida - írja az MTI. A becslések szerint 1,4 kilométer átmérőjű kisbolygó még e közelség ellenére is biztonságos távolságban lesz a Földtől, és az űrkutatók szerint a következő 500 évben nem is jön majd vissza.

Körülbelül 1,8 millió kilométeres távolságban húz el mellettünk.

Ez a Föld-Hold  távolság 4,6-szeresével egyenlő, szóval igazán nincs miért aggódni.  

„Meg tudjuk mondani néhány másodperces pontossággal, hogy az objektum mikor lesz a legközelebb, és néhány száz kilométeres eltéréssel azt is, hogy mekkora lesz ez a távolság” - mondta el telefonon Davide Farnocchia, a NASA Föld közeli objektumokat vizsgáló programjának matematikusa. Amatőr csillagászok is észlelhetik az objektumot távcsövekkel.

A szakemberek ismerete szerint hasonló méretű aszteroida legközelebb 2027-ben fog elhaladni a Föld mellett, amikor az 1999 AN10 jelű, 800 méter átmérőjű kisbolygó egy Föld-Hold-távolságra (380 ezer kilométerre) fogja megközelíteni bolygónkat. Persze ez még változhat, hiszen a 2014 J025-ről is csak három éve tudunk. (MTI) / index.hu