Egy ország gazdasági fejlettsége szoros összefüggésben áll a lakosainak a képzettségével. Ezt azonban nehéz mérni, hiszen az iskolában töltött évek, az oktatás minősége, a felnőttképzés mellett az innovációhoz való hozzáállás, a vállalkozási kedv is nagyban befolyásolja, hogy az emberek mennyire tudják a megszerzett tudásukat hasznosítani. - írja a G7.hu
Az energiaárak növekedése miatt Tatabánya önkormányzata úgy döntött, hogy bevezeti a négynapos munkahetet a városházán. A közgyűlés egyebek mellett döntött arról is, hogy két igazgatási szünetet rendelnek el, valamint időszakosan bezár az élményfürdő.
Dézsi Csaba András polgármester szerint a kibontakozó energiaválság miatt már Győrben is meg kell húzni a nadrágszíjat, emellett az sem segít a helyzeten, hogy állítása szerint nem csontvázak, hanem egy komplett köztemető borult ki a szekrényből, mióta átvette a vezetést.
A magas infláció, a rezsi árak növekedése, a kormány megszorító intézkedései hatására még több család egzisztenciája került veszélybe, a drágulások miatt sok kisnyugdíjasnak, alacsony jövedelmű családnak van veszélyben a megélhetése.
Az egyetem elküldte azt a dokumentumot, amely a hivatalos egyetemi vizsgálat eddigi eredményeit összegzi. Szó van benne elévülési időről, személyiségi jogokról és az ügy tisztázásának további lehetséges módozatairól is.
A fideszes vezetésű Mindszent a brüsszeli szankciókra hivatkozva zárta volna be ideiglenesen idősotthonát, hogy 3,5 milliót spóroljon. Az eddig felhalmozott 40-50 milliós adósság nem zavarta.
A múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Magyarországnak van vészforgatókönyve egy esetleges nukleáris támadás esetén. Bár a Katasztrófavédelemtől egyelőre nem sikerült megtudnunk ennek tartalmát, felmerül a kérdés, vajon mennyi óvóhely áll(hat) a rendelkezésünkre?
A fokozódó illegális migráció már az Európai Unió (EU) alapvető vívmányait, a személyek, az áruk és a tőke szabad mozgását, így az EU gazdaságát veszélyezteti - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Négy éve szűnt meg az új lakástakarék-szerződések állami támogatása. Az utolsó napokban az adókedvezmény kihasználása érdekében tömegesen kötött szerződések közül sok most jár le. A megtakarítás összege ugyan már sokkal kevesebbet ér az ingatlanárak emelkedése miatt, a mellé felvehető hitel kamata viszont nagyon vonzó lehet - írja a Bank360.hu