Érdemes még ma rendezni az ötezer forintos kamarai díjakat, egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényleges végrehajtási eljárásban szedi be az összeg dupláját – hívja fel a hazai társaságok figyelmét a Mazars és ügyvédi irodája a Marcalliance.
A nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvény ismételt elfogadásával válik teljessé az otthonteremtési program, amelynek elemei az áfacsökkentés, a vissza nem térítendő támogatások, vagyis a családok otthonteremtési kedvezménye (csok), a kedvezményes, államilag támogatott hitel, az engedélyezési eljárások egyszerűsítése és a nok - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
A múlt hét mással sem volt tele, mint azzal, hogy hány Tények- és egykori Napló-újságíró és tévés hagyja ott a TV2 hírszerkesztőségét, mert képtelenek együtt dolgozni azzal a Kökény-Szalai Viviennel, akit a pletykák szerint Habony Árpád ültetett a szerkesztőség nyakára.
Egyértelműsítő, pontosító módosításokkal ismét lehetővé tette nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozását az Országgyűlés szerdán, miután az erről szóló, két hete elfogadott törvényt az államfő megfontolásra visszaküldte a parlamentnek.
A parlament döntése után kevésbé lesz átlátható, ha a kormány a költségvetés módosítása mellett dönt - írja a VS.hu.
megtekintés