Az MSZP rovására érhet el jó eredményt a Demokratikus Koalíció, ha a szocialisták nem fognak össze velük a választásokon üzente meg a júniusi tisztújításra készülő MSZP-nek a Gyurcsány-párt - írja a pestisracok.hu.
Tóbiás József, az MSZP elnöke szerint "pr-kormányzás" a kabinet terrorizmus elleni intézkedéscsomagja, és nincs helye alkotmánymódosításnak az ügyben, mert a kormánynak most is megvan minden lehetősége, hogy megvédje a magyar emberek biztonságát.
A Miniszterelnökség államtitkára szerint jelentős megtakarítással járna, ha pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatásokat egyes, tízezer lakos alatti településeken - erről Németh Lászlóné államtitkár csütörtökön beszélt az MTI-nek.
Az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy a jövő hétre összehívja az igazgatókat, vagy legalábbis háromszázat közülük, hogy megismerjék az oktatásirányítás átalakításának részleteit.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Simicskó István honvédelmi miniszter és Szepessy Kornél, a HungaroControl (HC) vezérigazgatója átadta a légiforgalmi szolgálat Nemzeti Közszolgálati Egyetemen elhelyezett 3D toronyszimulátorát 2016. március 24-én, Budapesten.
A Jobbik alelnökét, Szávay Istvánt március elején tiltották ki Romániából, nem ő az első politikus a radikális pártból, akit nemkívánatos személlyé nyilvánított egy másik állam, tavaly szeptemberben Gyöngyösi Márton járt hasonlóképpen.
„Provokatív a cím, de a minapi sajnálatos esemény aktualitást ad annak, hogy megnézzük hányadán áll a magyar társadalom az iszlámmal" - mondta a Nézőpont Intézet által szervezett, „Egy félelemkeltő vallás - Az iszlám vallás megítélése a magyar közvéleményben" című konferencia bevezetőjében Fodor Csaba - írja az Index.hu