Addig ezt a kerítést senki sem bonthatja el, amíg a magyar emberek többsége nem érzi magát biztonságban az otthonában - mondta Botka László a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályának szegedi ünnepségén, kedden. - írja a nepszava.hu.
Ítéletet hirdetett a Kúria kedden a lúgos támadással vádolt orvos ügyében. Hatályon kívül helyezték a korábbi döntést, B. Krisztián ismét bíróság elé áll másodfokon, de rács mögött várja a tárgyalását. - írja a 24.hu.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 6,5 millió forintra bírságolta a MagNet Bankot, melynek szeptember végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket - közölte honlapján a jegybank. - írja a profitline.hu.
Luxemburg volt az Európai Unió leggazdagabb tagállama tavaly is: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 28 tagú közösségben. - írja a 444.hu.
"Az illegális bevándorlás nem esélyt, hanem veszélyt jelent Európára, a multikulturalizmus kísérlete pedig olyan biztonsági és kulturális kockázat, amelyet nem szabad vállalni," mondta a wSieci című lengyel hetilapnak adott interjúban az emberi erőforrások minisztere. - írja a 444.hu.
Megpróbált néhány Oroszországot kritizáló mondatot kicsikarni Szijjártó Péterből az angol nyelvű orosz állami RT, a múlt heti interjújában, de a szentpétervári gazdasági fórumon járt külügyi és külgazdasági miniszter nem hagyta magát. - írja a index.hu.
Csaknem harminc raklap sör borult az M35-ös autópályára Debrecen határában hétfőn kora délután, az út érintett szakaszát lezárták a rendőrök – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője az MTI-vel. - írja a propeller.hu.