A fővárosban és a nagyobb megyei jogú városokban, a középvárosokban, illetve a kisebb településeken teljesen máshogy rezonált az ellenzékre és a Fideszre a választói réteg - jelentette ki lapunknak Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzőjét az időközi választások eredményeit elemezve. - írja a nepszava.hu.
Előbb hallgatója, Matolcsy György hasalt el a doktori fokozatszerzés közben, most pedig neki kellett a tanév közben mennie a közszolgálati egyetem közpénzügyi intézetének éléről. Lentner Csaba azért puhára esett, egy kutatóintézetet hoztak létre neki. - írja a 24.hu.
Oroszország jelen állapotában nem képes problémát teremteni, de lenyűgöző hatékonysággal használja ki a létező gondokat – ezt mondta az Átlátszónak adott interjújában Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a poszt-szovjet térség biztonságpolitikájának kutatója. - írja az atlatszo.hu.
Mégpedig a túlzott orosz kötődéssel, mondta Kövér László a keszthelyi fórumán, amelyen megnevezte az ellenséget, és meggyőzte a hallgatókat, hogy ha nem változik meg az EU, ki kell lépni. - írja az Index.
Folytatódik az Orbán-média boszorkányüldözése, mindenkire rászállnak, aki ki mer állni az alapvető emberi jogok védelmében. Úgy tűnik, nagyítóval pásztázzák a demokrata véleményformálókat, kit lehetne pellengérre állítani. - írja a Gépnarancs.
Orbán Viktor bebizonyította, hogy nem az a beszűkült tudatú vezető, amilyennek az állandó sorosozás miatt sokan gondolják. Tisztában van azzal, hogy nem minden baj okozója a világon a magyar számozású milliárdos. - írja a B1 Blog.
Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján többek közt arról is beszélt, hogy az Európai Uniónak vannak szabályai, majd leszögezte, hogy “egy tapodtad sem engednek” abból, hogy sem délről, sem a Balkánról nem engednek be senkit, továbbra is alkalmazni fogják a jogi és a műszaki határzárat. - írja a 24.hu.
A Quaestor-károsultak szövetsége nem adja fel, holnap, 2017. május 23-án, délután 14 órától, Budapesten, a Szabadság tér 7. szám alatti DHL irodánál tartják következő villámcsődületüket. - írják közleményükben.
A Miniszterelnökség friss közzétételi listája szerint 170 millió forintért végzi el a Hamburg C Kft. a Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges 3D modellezéssel készített belsőépítészeti tervezési feladatokat. - írja a 24.hu.
Tízezerszámra kell a tájegységi fővadászok színe elé hordani nemsokára a levágott állati testrészeket: ez következik a vadászati törvény végrehajtási rendeletének módosításából, amelyet a múlt héten hirdettek ki a Magyar Közlönyben. - írja az index.hu.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldalán vasárnap jelentette be, hogy a kormányéhoz hasonló nemzeti konzultációt indítottak, de az ő témájuk nem Brüsszel, hanem a korrupció. - írja a 24.hu.
Jól ismert lázcsillapítók, s egyéb, megfázás elleni készítmények lesznek ezentúl kizárólag a patikákban elérhetőek, miután az illetékes szakhatóság visszarendelte azokat az egyéb árushelyekről. - írja a nepszava.hu.
Két, kormányzati, valamint szakértői munkacsoporti szinten zajlanak a tárgyalások a Magyarországon működő, Európai Unión kívüli külföldi egyetemekkel - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak hétfőn Budapesten.
"Nem adjuk a jövőnk, itt maradunk!" mottóval hirdetett tüntetést a Nem maradunk csendben és az Oktatási Szabadságot nevű Facebook-csoport vasárnap délután Budapestre. A Fidesz szerint a tüntetés azt bizonyítja, hogy a "Soros-hálózat minden eszközzel megpróbál nyomást gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára".