- Köszöntöm a résztvevőket a sajtótájékoztatón - szólta el magát Bánki Erik fideszes képviselő, a gazdasági bizottság elnöke a bizottság szerdai ülésének a megnyitóján, ahol a metróügyek voltak a terítéken, ám a jelek szerint a Fidesz inkább afféle médiaeseményt csinált volna az ügyből. – írja a nepszava.hu.
Hazahozták Veronából és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ – Honvédkórházban kezelik tovább a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedett sérültjét – közölte Tamás Róbert, az intézmény orvosigazgatója.
A Lehet Más a Politika (LMP) vezetői, Szél Bernadett és Hadházy Ákos a '90-es évek egyik hírhedt maffiózójának Orbán Viktorra és Pintér Sándorra vonatkozó, rendkívül súlyos állításaira kérdeztek rá a belügyminiszternél. – írja az index.hu.
A migrációs helyzetről, a kampányfelkészülésről és a külföldi szervezetek magyarországi fiókszervezeteire vonatkozó átláthatósági szabályokról is szó lesz a Fidesz-KDNP szerdán kezdődő, háromnapos kihelyezett frakcióülésén, Visegrádon - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás előtt Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Az MSZP-frakció úgy döntött, hogy Majtényi Lászlót, az Eötvös Károly Intézet elnökét ajánlja köztársaságielnök-jelöltnek - mondta Tóth Bertalan frakcióvezető szerdán Budapesten a képviselőcsoport évadnyitó ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón.
A diszkrimináció felszámolásának érdekében Esélyt: egyenlőséget! címmel jogtudatossági hónapot tart február 15. és március 15. között a Magyar Liberális Párt, amely arra kéri a választókat, hogy képeslapon vagy online írják meg a képviselőjüknek, milyen antidiszkriminációs intézkedéseket várnának el tőle.
A tavaly megkötött, hat évre szóló adócsökkentési és béremelési megállapodás megteremti a lehetőségét annak, hogy 2017-ben a magyar gazdaság nagyobb növekedéssel számolhasson - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Ausztrália és Magyarország migrációs politikája teljesen megegyezik, ezért Magyarország, amely már ősz óta tagja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, határozottan támogatja Ausztrália tagságát a testületben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon nyilatkozva szerdai canberrai tárgyalásai után.
Már az első, rövid időtartamra érvényes C típusú vízum kérelmezésénél tudta Ghaith Pharaon, hogy találkozni fog Orbán Viktorral. Ezt bizonyítják azok a vízumkérelem során rögzített információk is, amiket a külügy nem szeretne nyilvánosságra hozni. – írja az index.hu.
Kelet-Magyarországon nem kapják meg a hajléktalanok az ételt, amit a programban megkapnának, és a mélyszegénységben élő gyerekek sem jutnak hozzá az évek óta ígérgetett élelmiszercsomagokhoz. - írja a Magyar Nemzet.
Az elmúlt évek elvonásai miatt gondok vannak, és további problémák lehetnek a hulladékszállítással. Február 20-ra sztrájkot hirdetett a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) FKF Zrt.-nél működő alapszervezete. – írja a Napi.hu.
A több felmérést összesítő Közvéleménykutatók.hu portál szerint a Fidesz-KDNP a teljes felnőtt népességen belül, és a legvalószínűbb listás eredményeket nézve is "rég nem látott fölénnyel" vághat neki a parlamenti szezonkezdetnek.
Novembertől vége a papíralapú receptek és beutalók világának, s az elektronikus egészségügyi szolgáltatási téren az orvosok a beteg ellátásához szükséges adatokhoz könnyen hozzáférhetnek. Már amennyiben ehhez a beteg is hozzájárul – lehetőség van ugyanis önrendelkezésre.
Luxusvilla épül a Bérc utcában, méghozzá egy korábban védett területen. Az I. kerület feltétele az volt, hogy 27 fa megmarad. Mészáros Lőrinc cége mégis kivágta mind. A hvg.hu szerette volna megtudni, hogy áll az ügyben tett feljelentés.
Az LMP országgyűlési képviselője szerint egy politikai kérdés mellé állnak társadalmi megbecsülésük felhasználásával a budapesti olimpiarendezést támogató olimpikonok, holott azt sportteljesítményükkel érdemelték ki, vagyis a magyar sport a pártpolitika áldozatául esett.
Molnár Zsolt szerint pártja egységesen a kormányfő-jelölt mögött áll, és a következő hetek tárgyalásaitól várják, hogy az ellenzéki együttműködés eredményre vezessen. Így reagált a szocialista párt elnökségi tagja kedden a Párbeszéd Magyarországért bejelentésére.
Noha januárban arról szóltak a hírek, hogy Orbán Viktor meghívást kapott, s alighanem részt vesz majd a müncheni biztonságpolitikai konferencián, lapunk külügyi forrásból úgy értesült, hogy a miniszterelnök inkább kihagyja a rendezvényt. - értesült a Magyar Nemzet.