h i r d e t é s

Az MSZP szerint aljas dolgot tesz a Fidesz több ezer emberrel

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP szerint aljas dolgot tesz a Fidesz több ezer emberrel

2017. február 17. - 13:56

Az MSZP szerint aljas cselekedet a Fidesztől, hogy 132 ezer embertől elveszi a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, ez a 132 ezer ember csökkent munkaképességű, de munkaképességének csökkenése nem éri el az 50 százalékot és nem talál munkát.

Hozzátette: számukra tavaly speciális programot indítottak, a könnyített közfoglalkoztatásban négy megyében, 11 településen 300 ember kapott munkát havi 27 ezer forintért és naponta ingyen ebédért.

Ez a program bedőlt, ám az embereket ezzel párhuzamosan elkezdték “kilökni” a szociális ellátórendszerekből – mondta, hozzátéve, ez azt jelenti, hogy megszüntetik a 22 800 forintos támogatásukat.

Gúr Nándor közölte, a Fidesz korábban azt mondta, hogy senkit nem hagynak az út szélén, most viszont nem az árokba, hanem a szakadékba lökik az embereket. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: ezeket “az embereket kínozzák”, megalázzák; “ez a Fidesz Taigetosz-programja”.

Forrás: MTI