
"A képmutatás Európa-bajnoksága zajlik" – ezekkel a kemény szavakkal beszélt Szijjártó Péter a kormány által épp szétdarabolni tervezett Corvinus egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén a menekültválságról, ami egész Európában menekültválságnak neveznek a józan politikai erők.
megtekintés

Norvégiához hasonlóan Svájc is ad fejlesztési pénzeket az EU 13 kelet-európai tagállamának gazdaság- és infrastruktúrafejlesztésre és környezetvédelemre. 2017-ig körülbelül 300 különböző projektet támogatnak 1,3 milliárd frank értékben.
megtekintés

A Liberális Párt követeli, hogy Orbán mai nyilatkozata miatt kérjen bocsánatot a romáktól, az Együtt 25 ezer menekült befogadását sürgeti, a 4K! felfüggesztené a Dublini rendeletet.
megtekintés

Gyakorlatilag tranzitállomás lett a Keleti pályaudvar – mondta a helyszínen lévő Horváth Bence, aki szerint elég kevés menekült van éppen ott, de állítólag ma már kb. 1000-1500 menekült szállhatott vonatra, most is szabályos sor várja a fél óra múlva induló hegyeshalmi járatot.
megtekintés

Sokszor, sokan kérdezik, miért pont most, hiszen négy éve van már háború.
megtekintés

Úgy tűnik mégis átvesznek az uniós tagállamok 54 ezer menekültet Magyarországról, ha elfogadják a kvótarendszert. A javaslatot Orbán Viktor korábban blöffnek nevezte.
megtekintés

A Jobbik elhibázottnak tartja a Corvinus egyetemet és a gyöngyösi főiskolát érintő kormányzati terveket.
megtekintés

Az ellenzéki párt szerint szükséges a rendőrség létszámának jelentős emelése, az elmúlt napok eseményei ugyanis azt bizonyították, hogy a létszámhiány veszélyezteti az ország közbiztonságát.
megtekintés

Flashmobbal tiltakoztak a hallgatók a Budapesti Corvinus Egyetem feldarabolása ellen. A "Nem adjuk a budai campust" feliratú molinót a Gellérthegy oldalában helyezték ki.
megtekintés

Erősen kormánypárti és aligha keresztény álláspontot fejteget a menekültekről a hitgyülekezetes Németh Sándor, az ATV tulajdonosa a vidám vasárnapján készült videón.
megtekintés

Plakátkampány nélkül is elérte a menekülteket a kormány üzenete, mégsem látszik, hogy csökkenne a Szerbián át érkezők száma.
megtekintés

A röszkei gyűjtőponton jelenleg mintegy 500 ember tartózkodik, nagyon sok köztük a gyerek, jelentette a helyszínről Plankó Gergő.
megtekintés

Toborzónapot napot tart kedden a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár a fővárosi Petőfi laktanyában.
megtekintés

Újabb menekültcsoport indult el gyalog a Győr melletti Vámosszabadiból az osztrák határ felé - hangzott el az M1 vasárnap délelőtti híradójában.
megtekintés

Kinan Masalmeh Deraa városából menekült el húgával. Az Al Jazeera riportere a Keleti pályaudvaron kérdezte
megtekintés

Ha az elmúlt 24 óra európai nyilatkozatait megnézzük, az katasztrofális – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.
megtekintés

Brutális állapotok a zsámbéki lehajtónál a menekültek után, de azért a parlament se semmi, egy ülésnap után. A menekültek után készült fotók a Zsámbék City Live oldaláról vannak, a jobb oldali képeken banánhéj, üres üveg, keresztrejtvény és csokipapír mindenhol.
megtekintés

Kovács Zoltán kormányszóvivő nem szeretné, ha a menekülteket a határra szállító buszokról azt gondolnák, hogy szolgáltatásról van szó. Szombaton összesen 8500 menekültet jutott át Magyarországról Ausztriába, Csongrád megyében több mint hétszáz határsértőt fogtak el
megtekintés

A Jobbiknak iparkodnia kell, ha szeretné túlharsogni a kormány felől süvítő menekültellenes propagandát. A szélsőjobboldali párt egy időre sutba vágta a védjegyévé tett cukiságot, és előszedte a régi szép idők szlogenjét: „Magyarország a magyaroké!" Szombat délutánra ezzel a jelszóval hirdettek tüntetést a Belügyminisztérium elé.
megtekintés

Elhibázott kormánypropagandáról és menekülteket mozgató titkos dimenziókról beszéltek a fideszes holdudvar kötcsei piknikjén.
megtekintés

Rendőrök igazoltatják Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét a gyorstelepítésű drótakadálynál Röszke közelében, miután szabálytalanul átlépte a magyar-szerb határt 2015. szeptember 5-én.
megtekintés

Zakatolnak a menekültvonatok, Debrecenből Pestre, Ausztriából Münchenbe, ahová ma legalább 12 szerelvény érkezhet. Menetelnek Ausztria felé, de leterelik az autópályákról a menekülteket.
megtekintés

Kétharmados támogatottság esetén lett volna rá lehetőség, hogy Erdő Péter bíboros maradjon a katolikus püspöki kar elnöke. Csakhogy a választáson nem ő, hanem Veres András szombathelyi püspök győzött
megtekintés

Prőhle Gergely: A magyarok szolidárisak a menekültekkel, tehát a kormány gyűlöletkeltő óriásplakát-kampányának nem volt érdemi hatása.
megtekintés

Zajlanak az egyeztetések a magyar és az osztrák kormány között arról, hogy Ausztria miért zárta le lényegében a hegyeshalmi határátlépési pontot - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki Kötcsén - a polgári piknik helyszínén - nyilatkozott szombat délelőtt a sajtónak a bevándorlási helyzetről.
megtekintés

Tíz kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelőnél szombaton délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján.
megtekintés

Bevándorlókkal teli buszok indulnak a fővárosi Keleti pályaudvarról Ausztria felé 2015. szeptember 5-én éjjel.
megtekintés

A Magyarországon történtek a felelőtlen kijelentések és a bukott uniós politika következménye.
megtekintés

Pintér Sándor szabadságon van, de folyamatosan tájékoztatást kap a tárcát érintő minden fontos eseményről – közölte a Népszabadság információjára reagálva a Belügyminisztérium.
megtekintés

Három pamuki család örökre nincstelenné válik amiatt, hogy szabálytalanul használták fel a gyermekek után járó lakásépítési támogatást.
megtekintés

Egyre többen hagyják el az ottani tábort, miután elterjedt, hogy beengedik őket Ausztriába illetve Németországba.
megtekintés

A Keletinél rengeteg rendőr sorakozott fel, a Groupama Arénánál állóháború alakult ki a rendőrök és a mindennel dobálózó ultrák között.
megtekintés

Nem volt ellentét a menekültügyi kérdésben a visegrádi országok kormányfőinek prágai csúcsán.
megtekintés

Csütörtökön napközben már eljátszottunk a szerkesztőségben azzal a gondolattal, hogy mi történne, ha a menekültek Ausztria helyett Szlovákia felé próbálnak meg továbbhaladni Németország felé?
megtekintés

Bizakodó a hangulat a migránsoknál, akik gyalog indultak el a Keletiből Németország felé, látszik, hogy az immár 3 órája vonuló emberek egyre inkább fáradnak, a menet is kezd szétszakadozni, többen néhány perces pihenőket tartanak – derült ki a Hír TV tudósításából.
megtekintés