Aki úgy jön hozzánk, hogy segítséget kér, és befogadást nyer, annak minden segítséget meg kell adni.
megtekintés
Ásotthalom polgármestere kedd este végigjárta a környékbeli határszakaszt, és onnan jelentette: szerinte nem igaz, hogy a teljes Csongrád megyei szakaszon elkészült a GYODA-nak nevezett ideiglenes kerítés.
megtekintés
Egyelőre nem áll túl jól a rendszerbontó civilek népszavazási kezdeményezése: negyvenezer aláírást gyűjtöttek, és már csak nem egészen másfél hónapjuk van rá, hogy a hiányzó 160 ezret is összeszedjék.
megtekintés
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint augusztus 20. arra szólít minden magyart, hogy legyen kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította - adja hírül az MTI, és a betűk ugye nem tudnak tiltakozni.
megtekintés
Tállai András adóügyi államtitkárként vonhatja irányítás alá az átalakított Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), amely a kormányzati reformtervek nyomán olyan adatvagyon és jogkörök birtokába kerülhet, amelyek visszaélésszerű vagy jogtalan felhasználásával komoly üzleti hátrányokat is el lehetne érni bizonyos cégeknél.
megtekintés
A szupervihar elmosta a földmutyi ellen demonstrálókat, de ez volt a legkisebb probléma.
megtekintés
Kövér a baloldal torzult genetikai karakteréről értekezett a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei magyar irodalomtanárok gyöngyösi találkozóján.
megtekintés
Józsefváros „megmentője” hosszú interjút adott a Napi Gazdaságnak, hogy lássuk, nemcsak Facebook-bejegyzésekből meg polgármesteri közleményekből áll a világ.
megtekintés
Az alapvető jogok biztosa néhány hete tette közzé lesújtó jelentését a Merényi Gusztáv Kórház zárt pszichiátriai osztályán talált döbbenetes állapotokról.
megtekintés
Boross Péter volt magyar miniszterelnöknek nem azzal van baja, hogy a menekültek más kultúrából vetődnek határainkra, hanem azzal, hogy más a bőrük színe.
megtekintés
Elképesztő esetre derült fény a napokban a talán legismertebb magyar szakszervezeti vezető munkájával kapcsolatban: luxushotelben eltöltött éjszakákról és mesés fizetésről szóló színlelt szerződésekről szólnak a hírek.
megtekintés
Idén a tankönyvek árát utólag kell majd kifizetni a szülőknek. A határidő szeptember 15-e. Czunyiné Bertalan Judit az mondta, már a diákok több mint 60 százaléka ingyen kapja a tankönyvét.
megtekintés
Csütörtöktől újra járnak a vonatok a Budapest és Esztergom között felújított vasútvonalon, de a menetidő alig pár percet csökken csak.
megtekintés
Professzor lett Mocsai Lajosból, miután Balog Zoltán javaslatára Áder János kinevezte őt. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság idén nem támogatta a kézilabda-vezető kinevezését a díszdoktori címre, mégis kinevezték őt.
megtekintés
Krumplipucolás Székelyföldön, felolvasás látássérülteknek, világháborús temető gazolása – ilyen és ehhez hasonló területeken próbálták ki magukat idén a jobbikos országgyűlési képviselők.
megtekintés
Nyilvánosságra hozták, hogy az első hat hónapban mennyit telefonáltak a minisztériumok vezetői, vagyis a miniszterek, az államtitkárok és a helyettes államtitkárok.
megtekintés
Orbán lehetséges utódjaként is emlegették korábban, de ma már az sem kizárt, hogy egy időre hátat fordít a politikának és az üzleti élet felé veszi az irányt. Feltöltődne.
megtekintés
Teltházzal üzemelnek a szállodák a csütörtökön kezdődő négynapos hosszú hétvégén a fővárosban és vidéken egyaránt.
megtekintés
A Dublin III-as rendelet kötelez minket arra, hogy regisztráljunk minden menedékkérőt, aki itt lépi át az uniós határt, ennek értelmében ide fogják visszatoloncolni azokat a menedékkérőket, akiket például Németországból kiutasítanak a későbbiekben – mondta Mirkóczki Ádám.
megtekintés
A közoktatás alulfinanszírozásának egyenes következménye az LMP szerint, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tízmilliárdos adósságot görget maga előtt.
megtekintés
Az MSZP szerint Orbán Viktor és kormánya a határvadász századok felállításával elismerte, hogy a 22 milliárd forintba kerülő „vasfüggöny” semmit sem ér.
megtekintés
Ötven katonai járművet, köztük harckocsikat telepítene az Egyesült Államok Magyarországra. A járműveket a tatai laktanyában helyeznék el és a tavasztól őszig tartó hadgyakorlatokban használnák.
megtekintés
Több mint 1300-an betegedtek és 18-an haltak meg kórházi fertőzésekben tavaly Magyarországon. A páciensek mellett egészségügyi dolgozók is megfertőződtek.
megtekintés
A kövön ülve köt be infúziót, ad injekciót és kötöz sebeket Mogyorós Judit gyermekorvos a Keleti pályaudvar aluljárójában.
megtekintés
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja arra szólítja fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy fegyelmivel menessze a nyírbátori járási vezető ügyészt, amiért nem indított eljárást Simon Miklós fideszes képviselő, volt nyírbogáti polgármester végkielégítésének ügyében - közölte a párt elnökségi tagja kedden az MTI-vel.
megtekintés
Augusztus 18-a, kedd délig közel 100 millió forintos kárról érkezett bejelentés az Aegon Magyarországhoz az elmúlt napok viharai után.
megtekintés
A rendőrségen belül határvadász századok jönnek létre - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
megtekintés
Kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatót Lázár János és Kovács Zoltán. Lázár elmondta, hogy meghallgatta a kormány Pintér és Hende miniszterek beszámolóját a szerb-magyar határzárról.
megtekintés
Viszonylagos fogalom az orosz Metrowagonmash által vállalt 25 éves garancia az M3-as metrószerelvények felújítására.
megtekintés
Az MSZP szerint a kormánynak 100-120 milliárd forint plusz költségvetési forrást kellene előteremtenie az egészségügynek, ahelyett, hogy lényegtelen rendeleteket bocsát társadalmi vitára.
megtekintés
Három év alatt megnégyszereződött és továbbra is meredeken nő a kaszinók játékosainak száma. Idén akár 200 milliárd forint is lehet a megvásárolt zsetonok értéke, miközben az üzemeltetők a koncessziós díj egészét visszaigényelhetik.
megtekintés
Közel tízmilliárd forint adósságot görget maga előtt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, de a kormány arra törekszik, hogy a tartozásokat augusztus végére „kisöpörjék”.
megtekintés
A múzeumi negyed projektlistájának harmadát törölték eddig.
megtekintés
Kilencezer lakásban, tizenhat helyszínen továbbra sem kapcsolták vissza az áramot a hétfői vihar és esőzések után, ennek oka, hogy az érintett, főként fővárosi épületekbe "továbbra is ömlik be a víz" - tájékoztatta az Elmű szóvivője kedden az MTI-t.
megtekintés
Török Gábor politológust készíthetik fel a szocialisták a kormányfőjelöltségre. Már hónapok óta dolgozhat vele egy tréner, aki - nevüket nem vállaló szocialista források szerint - nem más, mint Joshi Barath indiai származású médiaszemélyiség.
megtekintés
Ingyenes buszjáratot indítanak migránsoknak Debrecenben, hogy a városba érkezők mielőbb, szervezetten eljussanak a pályaudvarról a befogadóállomásra - tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.
megtekintés