Aki nem megy dolgozni, azt kirúgják - információink szerint ezzel ,,csábították" közmunkára a kerítésépítőket.
megtekintés
A macedóniai kordonbontó menekülthullám szír előőrsei megérkeztek Röszkére. Félnek az ujjlenyomatadástól, és sokan visszaindulnak Szerbiába a sóhajok sínpárján.
megtekintés
Felkereste a bicskei befogadóállomást kedden Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberekből és önkéntesekből álló csapatának tagjaként – közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.
megtekintés
A CÖF vezéralakja megszólalásaiban ekézi a "rablóprivatizációt", de 1993-ban azért maga is magánosította a textilkereskedelemmel foglalkozó Bétex-et, melynek azóta is tulajdonosa és igazgatósági elnöke.
megtekintés
A minisztereknek és az államtitkároknak a következő egy évben van még módjuk arra, hogy a kitűzött célok érdekében szükséges lépéseket megtegyék.
megtekintés
Nagyjából 200 menekültet szorított vissza a rendőrség könnygázzal a röszkei befogadóállomásnál szerda délelőtt.
megtekintés
Az ország legnagyobb volumenű környezetkárosításának vethet véget, és egyben egy hasonlóan példátlan mértékű környezeti kárelhárítási folyamat kezdete lehet a hazai zöldhatóság határozata, amely nem járult hozzá az Almásfüzitőn veszélyes hulladékok kezelését végző cég környezethasználati engedélyének meghosszabbításához.
megtekintés
Egy – az önkormányzat által sokat foglalkoztatott – építései vállalkozó – vágta pofon a Kocsis Máté ellen tüntető idős nőt Józsefvárosban az augusztus 20-i nemzeti ünnepen.
megtekintés
A 612 oldalas kiadványt jövő csütörtökön mutatják be a Magyar Tudományos Akadémián. Az új szabályokat 12 éven át írták.
megtekintés
Domokos László ÁSZ-elnöktől követelte a pazarló állam felelőseinek nevét Orbán Viktor a kormánykonferencia zárt ülésén az Országházban.
megtekintés
Orbán Viktor kedden zárt körben értékelte a kormányát. Értékelnek lapunk munkatársai is, személyre szólóan. Arra keresték a választ: Mégis, mi juthatott volna a miniszterelnök eszébe az elmúlt egy évből, amikor kormánya tagjaira néz?
megtekintés
Legalább nyolcszáz házi gondozót bocsátott el a Baptista Szeretetszolgálat, ezzel több mint nyolcezer idős, beteg ember ellátása is veszélybe került.
megtekintés
Újabban önkormányzati tendereken indul az offshore hátterű cég, amely Gyula önkormányzatának 1,6 milliárd forintért szállíthat gázt.
megtekintés
Rács FM néven indult el Magyarország első börtönrádiója a váci fegyintézetben. A műsorokat elítéltek szerkesztik, és egyelőre csak a rabtársak hallhatják.
megtekintés
Zárt körben értékelik a kormányzat eddigi munkáját az Orbán-kormány tagjai a Parlamentben.
megtekintés
Augusztusban teljesen leállt a kormánypárt működése. Az egyetlen téma, amit még a nyári szabadságolások alatt sem hagytak elsikkadni a fideszesek, a menekültügy volt.
megtekintés
A kormánynak még ebben az évben döntenie kell az új budai kórház helyszínéről, a jövő évi költségvetésben ugyanis 1 milliárd forintot különítettek el a kórház tervezésére és előkészítésére.
megtekintés
Milánó nem túl kifizetődő Magyarországnak. Ez a város a magyar pénzeket úgy nyeli el, mint a kiskakas begye a vizet a gyémánt-félkrajcáros mesében.
megtekintés
Mi mehetett abban a bálban, hogy dr. Kocsis Máté nem emlékszik a férfira?
megtekintés
2015. augusztus 4-én együttműködési megállapodást írt alá Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság (AHU) elnöke és Dr. Pap Tibor, a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház (MISEK) orvosigazgatója.
megtekintés
Tarlós István szerint ha így folytatódik tovább, nem valószínű, hogy a pályaudvarokon, a főváros szívében maradnak az illegális bevándorlók számára kialakított tranzitzónák.
megtekintés
Kormányzati szinten felvetődött a honvédség bevetése a déli határon, ehhez pedig akár az alaptörvény módosítására is szükség lehet.
megtekintés
Kazánszenet szállító vasúti szerelvényt hűtenek a tűzoltók a kabai vasútállomáson - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője kedd délután.
megtekintés
Akik pár napja voltak a macedón-görög határnál, némi feltartóztatás után hétfőn érték el a magyar határt.
megtekintés
Szinte semmi nem utal arra, hogy a kezdődő politikai szezon egyik legfontosabb eseménye zajlik a Parlamentben.
megtekintés
Hatvan centiméteres lyukat vágtak a migránsok vasárnap Ásotthalom térségében a véglegesnek szánt, négyméteres kerítés elkészült szakaszán.
megtekintés
Május elején váltották le a VDSzSz Szolidaritás éléről Gaskó Istvánt. Azóta Gaskó és az új vezetés folyamatosan hadakozik. Kizárások, feljelentések és eltűnt pénzek utáni hajsza van a vasutasoknál.
megtekintés
Bangóné Borbély Ildikó szocialista párti országgyűlési képviselő szerint a korábbi éveknél is nagyobb káosz várható az idei tanévkezdéskor.
megtekintés
Egyre több piszkálódást és fenyegetést kap Deák Zoltán, a pécsi mentős, aki több mint egy hónapja időt és pénzt nem sajnálva segít a pécsi vasútállomáson megforduló menekülteken.
megtekintés
Mivel a bevándorlók nem terjesztenek olyan kórokozókat, amelyek veszélyt jelentenek a lakosságra. A tiszti főorvos helyére tette a dolgokat.
megtekintés
Kész az új szombathelyi hulladékválogató, de még nem működik. A beruházás minden elemével együtt hárommilliárd forintba került. Kár, hogy mire elkészült, megváltoztak a jogszabályok.
megtekintés
Magyarországon visszás a helyzet: egyrészt európai viszonylatban nagyon kevés a menekültstátuszt kapott menedékkérő és a letelepült bevándorló, míg az utóbbi években robbanásszerűen megnőtt az illegális bevándorlók száma.
megtekintés
Alapbűncselekmény hiányában elutasította a Tiffán Zsolt elleni feljelentést a vádhatóság, mert a Központi Nyomozó Főügyészség nem korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása tárgyában rögzítette azt, hanem bűnpártolás miatt - közölte az Együtt.
megtekintés
Váratlanul jött a hír: életének 69. évében elhunyt Nagy Sándor, az MSZOSZ egykori elnöke, az MSZP volt országgyűlési képviselője, egykori frakcióvezetője.
megtekintés
A menekültválság terheit méltányosan kell megosztani az Európai Unió tagországai között - jelentette ki a német kancellár, miután kiderült: a Szíriából érkezőknél Németország nem él a dublini rendelet adta jogával, hogy más EU-s tagállamba küldje őket.
megtekintés
Változatlan tömegben jönnek át az illegális migránsok a magyar-szerb határon, noha a Csongrád megyei szakaszon már tényleg majdnem kész a pengésdrót-akadály.
megtekintés