
A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának kormánypárti többsége és a Jobbik támogatta a rendőrségre és honvédségre tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben vonatkozó kétharmados törvényjavaslatot a testület szerdai ülésén.
megtekintés

Halálosan megfenyegették a nőket, akik segítettek egy menekült családon.
megtekintés

„Nem szabad sem politikailag, sem észszerűség szempontjából, mert minden népnek joga, hogy az ottani őshonos nép határozza meg, kivel kíván együtt élni.
megtekintés

Közbeszerzést írnak ki hét helikopter öt éves bérlésére.
megtekintés

A kormánypártok támogatottsága augusztusban a teljes népesség körében 29 százalékos volt a júliusi 28 százalék után.
megtekintés

Ferenc pápa nem adja fel, szerdán ismét a migránsok befogadását sürgette - a Szentatya nemcsak az egyházi intézmények, hanem a templomok megnyitását is szorgalmazta.
megtekintés

Simicskó István lett a hétfő délután lemondott honvédelmi miniszter, Hende Csaba utódja. Gyorsan, szerda délelőtt a Sándor-palotában Áder János már át is adta megbízólevelét Simicskó Istvánnak.
megtekintés

Október-novemberben kezdődhet az állami földek értékesítése, amit a szocialisták a nemzeti vagyon kiárusításának tartanak.
megtekintés

Az MTI számolt be arról, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott fehérorosz kollégájával, Vladzimir Makejjel, mi másról, mint „a modernkori tömeges népvándorlás okozta európai kihívásokról”.
megtekintés

László Petra, az N1TV egykori operatőre fél nap alatt talán több emberhez vitte el a magyarok hírét, mint Puskás Öcsi egész életében. Csak sajnos ő nem jó értelemben.
megtekintés

„Több, mint barátságtalan” lépés Soltész Miklós egyházügyi államtitkár szerint, hogy a Magyar Iszlám Közösség „haramot” hirdetett a kormánypártok ellen.
megtekintés

Az M1 tudósítása szerint már BKV-busz is megjelent Röszkén, hogy segítsen a menekültek elszállításában, a településen ugyanis megint kaotikus a helyzet.
megtekintés

A Frontex nem kenőcs, a migránsgyerekek nem fociznak rendőrfejjel, a magyar rendőrök nem brutálisak, a német anarchisták ezt nem hiszik el.
megtekintés

Késő este regisztrálni nem akaró menekültek ellen intézkedett a rendőrség Röszkén. A migránsok egy ízben megdobálták őket, ezért könnygázt vetettek be, két hangadót pedig előállítottak "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség" miatt.
megtekintés

Egyre fogy a magyar légierő hadra fogható gépeinek száma. A 14 hadrendbe állított Gripen (JAS 39) közül kettő már a kukában végezte, négy pedig a NATO Balti légtérrendészeti feladatait látja el Észtországban.
megtekintés

A schengeni határ őrzése mióta a MÁV feladata?
megtekintés

Ezt mondta a Reutersnek egy neve elhallgatását kérő politikus, aki dolgozott már együtt a miniszterelnökkel.
megtekintés

„Mi nem ártunk senkinek, hanem megvédjük a határainkat” – mondta Szijjártó Péter a Népszabadságnak. A külgazdasági és külügyminiszter szerint erős nemzetközi médiakampány zajlik Magyarország ellen.
megtekintés

Menekültek bántalmazása miatt feljelentést tesz az N1TV munkatársa ellen a DK és a PM – közölte a két ellenzéki párt kedden az MTI-vel. Az online tv-csatorna megszüntette az operatőr munkaviszonyát.
megtekintés

Úgy tűnik a kormány által előirányzott 22 milliárd forint nem elég a déli határszakasz kerítésének megépítésére, ezért a békemenetesek akcióba kezdtek.
megtekintés

Visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a svéd miniszterelnöknek a migránsválsággal kapcsolatban Magyarországra tett megjegyzését, amelyet elfogadhatatlannak minősített.
megtekintés

A hazai választók egyharmada "anyátlanul" áll
megtekintés

A német sajtóban is szemlézték azt a nyilatkozatot, amielyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök adott a The Washington Post című amerikai lapnak.
megtekintés

A sokmilliárdos sikkasztás miatt Kulcsár Attila és társai ellen egy évtizede kezdődött büntetőper keddi tárgyalásán a K&H Bank jogi képviselője a sértetti perbeszédben azt mondta, minden tranzakció jogszerű volt.
megtekintés

Egy kamerázó nő (nem is nő az ilyen) rúgott fel egy gyerekével szaladó férfit Röszkénél.
megtekintés

Angyal Ágnes, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint Európát felkészületlenül érte a bevándorlók magas száma, a schengeni rendszert pedig nem ennyi emberre tervezték.
megtekintés

A röszkei befogadóállomásoktól körülbelül fél kilométerre van az a gyűjtőpontnak nevezett sátortábor, ahol napok óta ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlanak az események: az emberek várják a buszokat, amik nem vagy csak nagyon ritkán jönnek.
megtekintés

Azon minisztériumi döntés, melynek értelmében a Budapesti Corvinus Egyetem budai karait a Szent István Egyetemhez csatolnák, hatalmas felháborodást váltott ki mind az egyetemi diákság, mind a tanári kar részéről.
megtekintés

Kedd kora délután több hullámban akár több száz ember is kitörhetett a röszkei menekülttáborból, az első kísérletet a helyszínt biztosító rendőrök még úgy-ahogy megfékezték, de a következő próbálkozókkal már nem tudtak mit kezdeni.
megtekintés

Miközben a médiát eluralták az európai menekültválsággal kapcsolatos hírek, szép csendben kudarcot vallott a legutóbbi diplomáciai kísérlet a szíriai polgárháború lezárására.
megtekintés

Négymillió euró (nagyjából 1,26 milliárd forint) rendkívüli segítséget hagyott jóvá kedden Magyarország számára az Európai Bizottság a menekültválság kezeléséhez.
megtekintés

Riadót fújtak a debreceni rendőrök: kérik, sürgősen jelentkezzen, aki a vasárnap elfogott T. Sándortól vett drogot.
megtekintés

Orbán Viktor történelmi döntés előtt áll: a kérdés az, hogy beleállunk-e a menekültválság közös európai megoldásába, vagy különutas és kurucos magatartásunkkal végleg kitaszítjuk magunkat az európai közösségből - jelentette ki kedden Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője Strasbourgban.
megtekintés

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a magyar állampolgároknak joguk van tudni, hogy miért mondott le valójában Hende Csaba honvédelmi miniszter.
megtekintés

Fazekas miniszter és L. Simon államtitkár is megtekintették a szobrot, csak azt felejtették el közölni, hogy ki ejtette el annak idején azt a világrekorder őzbakot.
megtekintés