Kirgiz menekültnek adta ki magát az Indexes, majd direkt elkapatta magát. Mi történik igazából egy menekülttel?
megtekintés
Nem lett igaza Deutsch Tamásnak, aki azt várta, hogy az általa vezényelt netkonzultációra július elejéig beérkezett 15 ezer válasz a hónap végére a többszörösére nő, mert még most is alig haladja meg a 22 ezret. A fideszes EP-képviselő szerint, bár lehet ügyeskedni, nem csalnak a válaszadók.
megtekintés
Országszerte számos helyen okozott károkat a vasárnap érkezett vihar. Több helyen, köztük a fővárosban jelenleg is dolgoznak a tűzoltók – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
megtekintés
Magyarország a használtruha-üzletek országa, kis túlzással minden településen van egy bolt. Az itt vásárlóknak azonban néha fogalmuk sincs arról, honnan is érkezik az a csinos kabát vagy blúz, amit kinéztek maguknak.
megtekintés
Huszonegy sérültet szállítottak kórházba a mentők azt követően, hogy összeütközött két vonat az Aszód-Balassagyarmat vonalon vasárnap reggel - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sajtóügyeletese az MTI-t.
megtekintés
L. Simon László menthetetlenül ciki helyzetbe hozta a Miniszterelnökséget.
megtekintés
Rövidesen a kormány elé kerül a „telepszerű lakókörnyezetek visszaszorításáról” szóló előterjesztés, amelyet az agrártárca készít – ezt 13 évvel ezelőtt, az első fideszes kormány idején, 2002 tavaszán jelentette be a cigányügyi tárcaközi bizottság egyik ülésén Dávid Ibolya MDF-es igazságügy-miniszter.
megtekintés
„Az újonnan elfogadott törvény bevezetése a régészeti emlékek ellenőrizhetetlen és nagymértékű pusztulását vetíti elő”
megtekintés
Bódvalenkére megyünk, de előbb elkanyarodunk Bőcsre, két roma kamaszfiúért.
megtekintés
Többen megsérültek, amikor összeütközött két vonat vasárnap reggel.
megtekintés
A német és az osztrák uniós munkaerőpiac teljes megnyitása miatt megugrást követően 2013 óta 10-14 százalékon stabilizálódott azok aránya, akik külföldön képzelik el jövőjüket.
megtekintés
Ezt a fényreklámot lőtte a helyszínen tartózkodó kollégánk a Sziget VIP-ben.
megtekintés
Magyarországon maffiamódszerekkel lopják az európai uniós és a közpénzeket, és emiatt például több ezer munkavállaló került lehetetlen helyzetbe - ezt Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő jelentette ki szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
megtekintés
Siófok és Balatonszárszó között vonatpóló autóbuszok közlekednek valamennyi vonat helyett, mert Balatonszárszó megállóhelynél leszakadt a villamos felsővezeték.
megtekintés
A magyar–román Eb-selejtezőt az UEFA előírásai miatt követhetik csak román nyelvű kommentárral Erdélyben, a magyar bajnoki mérkőzéseket viszont a közmédia sportcsatornájának elindulása okán kell nélkülözniük a határon túli érdeklődőknek.
megtekintés
Vizsgálják az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) tevékenységét - közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára, reagálva az MSZP ezzel kapcsolatos szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
megtekintés
A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából nyolc oligarcha ismertségét és népszerűségét vizsgálta meg.
megtekintés
Gondoltunk egy merészet, és amikor az ügynökkérdés a 2000-es évek közepén ismét kurrens témává vált a magyar sajtóban, arra vállalkoztunk testvéremmel, hogy szétnézünk saját házunk táján.
megtekintés
A hazai kárpitművészet legjelentősebb műveivel nyitották a karneváli hetet.
megtekintés
Hatszáz négyzetméteres a létesítmény
megtekintés
A Sormásra tervezett menekülttábor létesítését szinte mindenki elutasítja a zalai faluban, és hasonló a hangulat a településsel szomszédos Nagykanizsán is.
megtekintés
A Médiatanács a 2012-ben a rádiós frekvenciákra kiírt pályázatok értékelése során az egyes szereplőkön nem azonos módon kérte számon az önkényesen megállapított formai követelményeket – állítja a Mérték Médiaelemző Műhely, amely hosszas pereskedés után hozzájutott a vonatkozó dokumentumokhoz.
megtekintés
A pedagógus-életpályamodellt érte már hideg és meleg is, de jóval kevesebb hangsúly helyeződik arra, hogy a jelenleg hatályos rendszer hogyan érinti a pályakezdő pedagógusokat.
megtekintés
Minden eddiginél több, 1628 illegális bevándorlóval - köztük 323 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén pénteken - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
megtekintés
Ki küldheti padlóra Orbán Viktort?
megtekintés
Magyarország elégedetlen, s további eurómilliókat vár Brüsszeltől a menekülthelyzet kezelésére.
megtekintés
Amolyan népi mozgalom indulhat Debrecenben annak kiderítésére: mennyi pénzből épülhet gazdaságosan kerékpárút?
megtekintés
Továbbra sem tud belenyugodni az ügyészség abba, hogy egyik bíróság sem hajlandó kimondani Juhász Ferenc és Fapál László bűnösségét.
megtekintés
Péntek 10 órától működik a Nyugati pályaudvarnál megnyitott tranzitzóna, amelyet a migránsok vehetnek igénybe - közölte a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága (FÖRI) az MTI-vel.
megtekintés
"A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat"– foglalta össze Orbán Viktor a nemzeti konzultáció eredményét.
megtekintés
Egy csapásra multimilliomossá tett egy 10 éve illegálisan az Egyesült Államokban élő és dolgozó magyar nőt Rónai Péter magyar származású New York-i ügyvéd.
megtekintés
Hende Csaba honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter ma munkaértekezleten tájékozódott a Műszaki Rendszer és az Ideiglenes Biztonsági Határzár (IBH) építésének állapotáról Kelebián, majd megnézte a munkálatokat Tompánál.
megtekintés
A szerb-magyar határ mentén felhúzott kerítésen angol nyelvű táblák fogják jelezni a hivatalos határátkelőket, mert arra szeretnék rávenni a Magyarországra jövőket, hogy belépésük az országba ellenőrzött kereket között történjen.
megtekintés
Lázár János a nyári vakáció után ismét megtartotta szokásos heti sajtótájékoztatóját. A Miniszterelnökséget vezető miniszter bevezetőjében mindenkit megnyugtatott: a kormánytagok visszatértek szabadságukról, újra munkába lendült a kabinet.
megtekintés
Még nem tudhatjuk, hogy melyik város nyeri el a 2024-es nyári olimpia megrendezésének lehetőségét, de az már most kiderült, hogy miért is kellett Budapestnek mindenképpen megpályáznia a játékok megrendezését.
megtekintés
Bayer Zsolt kocsmai hőbörgéseket idéző publicisztikáit már nehéz fokozni. Itt van 10 olyan bevándorlóellenes fröcsögés, amit a szélsőjobb is megirigyelhetne.
megtekintés