h i r d e t é s

János szerint a röszkei népvándorlást megírta a Biblia

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

János szerint a röszkei népvándorlást megírta a Biblia

2015. augusztus 27. - 14:59
0 komment

Röszkénél már nemcsak az energiaitalt lötyögtető embercsempészek jelentek meg, hanem a menekültek után takarító lomisok is.

Napfelkeltekor, a gyorstelepítésű drótakadálynál, azaz a gyodánál találkoztunk kétségbeesett szírekkel és büszke kurdokkal is - írja a Magyar Nemzet Online. És van már egy újabb határ is, párhuzamos a magyar–szerbbel.

Valahol Röszke határában voltunk, egy krumpliföld szélén, amikor az embercsempész kiabálni kezdett. Persze azt harsogta fekete BMW-jének támaszkodva, hogy „taxi, taxi”, de hát ne legyünk naivak: az az aleppói család, amelyet épp itt az éjszakai síngyaloglás után ért a napfelkelte, pontosan ezt a fajta szolgáltatást keresi. Mi már az OMW-kúton is összefutottunk az embercsempészekkel, kedélyesen szopogatták a diétás energiaitalt hezitáló utasaik és krómfelnis autóik között. A benzinkút személyzete úgy tudja, hogy a rendőrök tehetetlenek, de nekünk csak az jut eszünkbe, hogy hát a NAV munkatársai migránsoknak álcázták magukat egy razzia alkalmával. És rögtön beugrik az is, hogy valószínűleg kevés embercsempész ad számlát.

De vissza a krumpliföldre. Opkáék Németországba mennének, szírek lévén ezzel még ugye Ujjlenyomatországba érkezve sem lenne semmi baj, de „barátaik” egyrészt elvesztek valahol a határon, másrészt az ő úti céljuk Svédország. Az egyik bőrdzsekis férfi kiabálni kezd, Allahot emlegeti, és a taxiról kérdezget lemondóan, felesége pedig sírva temeti kezébe az arcát. Közben nagyobb csoportok tűnnek fel a környéken, az aleppóiak integetnek is nekik, de nem törődnek a hívogató mozdulatokkal és megindulnak a sztráda felé. Az embercsempészek is.


Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

János és Józsi

Mi a sínek között bandukolunk Szerbia felé, amikor egy másik szír família kérdezi tőlünk angolul, mosolyogva, hogy hogy vagyunk. Mármint mi, újságírók. Angoltudásuk ennyiben sajnos ki is merül, mert azt már kézzel-lábbal mutogatják el, hogy milyen régóta nem aludtak. Mi viszont még angolban maradunk, ezért harsány good morninggal köszönünk két hátizsákos férfinak, akik magyarul válaszolnak.

Zsákjaikban van minden jó, de piros alma és mogyoró helyett János és Józsi inkább a sátrakat, a táskákat, a plédeket, na és persze az elszórt pénzt keresik. „Tegnap találtam ötszáz eurót, persze a szerb oldalon.” Állítják, átmehetnek, nem bántja őket a rendőr. János beszámolója szerint bőven megéri Szegedről idevonatozni a migránslomi kedvéért, a hátizsákokat kétezer forintért adja el, a bontatlan takarók pedig a boltban kerülnek 16 ezerbe, ezért is szép summát kaszál majd.

De János ősz borostával sűrűn benőtt arca minden egyes alkalommal eltorzul, amikor azt kérdezi: mi lesz itt, hányan jönnek még. „Mert ezt pediglen megírta a Biblia, hogy ez lesz, népvándorlás.”

Kidülledt szemgolyók

Valóban, de a macedóniai migránshullám csak nem érkezik meg a reggeli órákban, bár tagadhatatlan, hogy nagyon sokan jönnek, rettenetesen kimerülve. Annyira, hogy sokukból eltűnik a félelemérzet utolsó szikrája is. Úgyhogy egyes menekültcsoportok egyszerűen nem törődnek sem a gyodával, sem a kétszáz méterre villogó rendőrautóval, sem azzal, hogy kétszáz méter múlva átsétálhatnak Magyarországra a sínek között. Jönnek és kész. Először az eufória, mászás közben pedig az adrenalin dülleszti ki a szemgolyójukat. Ez teszi érthetővé azt, hogy miként maradnak hátra pulóverek és hálózsákok: a lapos kúszás után ha lemarad valami, nem törődnek vele, csak rohannak, ahogy bírnak, az már más kérdés, hogy egyenesen bele a maszkos rendőrök gyűjtőpontjába.


Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

A fáradtság is olyan tartalékokat mozgósít a menekültekben, amit sosem tudtunk volna kitalálni sem: egy kurd fiú például úgy érezte, hogy előtte megmutatja nekünk az ISIS ellen küzdő YPG vörös csillagos zászlaját. Aztán láttuk azt is, amikor egy szír férfi izgalmában a kézilabdából ismert csavaró csuklómozdulattal, szabályos cunderral dobja át a hálózsákját, ami fejbe is találja a magyar oldalon álló társát. De aztán két másodperc és rohannak tovább. Ők is emlegették Allah nevét.

Egy újabb határvonal

Mire visszaérünk a gyűjtőponthoz, meglepődünk, mert a rendőrökön, valamint egy román kábeltévé közvetítőkocsiján és a svájci televízió riporterén kívül nincs ott senki. Megállapítjuk, hogy a vetés első két sorából valószínűleg semmi sem lesz, mert minden operatőr és készenlétis ott mászkál. Szemetet is találunk bőven, megjelent a papírlapokon az áthúzott sertés is, a már szinte nem is annyira tájidegen égetett kukoricacsövek és összegyűrt ásványvizes palackok között pedig egy üres tolószék is. A román tévés pedig egy lezárt csomagolású szendvicset mutat a kamerába, hüvelyk- és mutatóujjával csippenti össze a nejlonzacskót is.


Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

Közben befut egy norvég lap stábja is, a rendőrök pedig megtiltják az újságíróknak, hogy a menekültek közé menjenek, az út másik oldalára. Íme, egy újabb határvonal odalent, a déli határvidéken.

 

mno.hu (Címlap: Napfelkelte Röszkénél - Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet)