A számok Giro-Szász Andrással ellentétben nem hazudnak: a Vastagbőr&MKKP óriásplakát-kampánya fele annyiba került, mint a kormányé.
megtekintés
500 millió forintot fordítana a kormány idén is arra, hogy letelepedésre ösztönözze a háziorvosokat.
megtekintés
Még fel sem épült, máris átvágták a NATO-akadályt Ásotthalomnál a menekültek, Rogán Antal egyből törvényt módosítana.
megtekintés
A mai, azaz augusztus 7-i Magyar Közlöny tartalmazza azt a miniszterelnöki határozatot, miszerint július 20-i hatállyal megszűnt Vida Ildikó NAV-elnök megbízatása, mivel lemondott - írja a Portfolio.hu.
megtekintés
„Mondom a rendőrnek, hogy én ezen simán átmegyek. Aszongya, nemáhogy. Mondom, de.”
megtekintés
Az Európai Bizottság felszólította az uniós tagállamokat, hogy ne csak szavakban, hanem tettekben, így pénzzel és eszközökkel is segítsék az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex megnövekedett feladatinak ellátását a határok védelmében.
megtekintés
Migránsok csoportja lyukat vágott a még be sem fejezett ásotthalmi határzárba.
megtekintés
Az igazi, a háromméteres kerítés még sehol, korábban azt is négyméteresre ígérték.
megtekintés
A legújabb rendelet szerint 200 ezer forintos büntetést is kiszabhat az önkormányzat Ferencvárosban, ha póráz nélkül sétáltatod a kutyát.
megtekintés
Szombattól szeptember végéig átépítési munkákat végeznek az M3-as autópályán a fővárosi Szentmihályi úti felüljárónál, emiatt forgalomkorlátozásokra kell számítani – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
megtekintés
Jól látja a budapesti holland nagykövetség, mennyire nagy bajban van most Magyarország a menekültekkel, ezért segít. Nem, nem szögesdrótot hoznak Rotterdamból.
megtekintés
Bár az Iszlám Állam legközelebbi kiképzőtábora információk szerint déli határunktól pár száz kilométerre működik, a döntéshozókat láthatóan ez egy cseppet sem zavarja.
megtekintés
Felháborító a DK szerint, hogy egy Fidesz-közeli cég vezetheti a diákok jegyeit majd és a tanárok öltözködését is megszabják.
megtekintés
A Fidesz-frakció törvényjavaslatot nyújt be, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa bűncselekménnyé a határzár megrongálását - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője pénteken az MTI-vel.
megtekintés
Visszahívták azokat a Aquarius-Aqua szénsavmentes ásványvizeket, amelyek a megjelölt időpontokig őrzik meg minőségüket. Nézd meg az üvegen!
megtekintés
Migránsok vágták át éjszaka Ásotthalom térségében a magyar-szerb határon épülő kerítést - hangzott el a köztévé déli Híradójában.
megtekintés
Hamarosan megkezdi működését a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő Mark Zrt., amely a bankok problémás ingatlanhiteleit venné meg.
megtekintés
Elhalasztják augusztus 24-ig a sávszűkítéssel járó felújítási munkát az M7-es autópálya fővárosi bevezető szakaszán – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője pénteken a köztévében.
megtekintés
Az egyetemeken használt Neptun nevű szoftvert akarja bevezetni az iskolákba a kormány, azonban a közbeszerzést fű alatt bonyolítják így szinte senki nem hallott a pályázatról, amelyre egyedül a Neptun fejlesztőjét hívta meg a minisztérium háttérintézménye.
megtekintés
A Szent Imre kórházban azt mondták: szó sem lehet róla, hogy beteg anyja mellé vigyék a babát - valószínűleg jogsértően jártak el.
megtekintés
Az emberi méltósághoz, az élethez való jogot és a gyerekek jogainak érvényesülését veszélyezteti, ha a bíróság nem módosít a szociális ágazat sztrájkja esetén kötelezően biztosítandó elégséges szolgáltatások körén – mondta Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
megtekintés
A legmagasabb szintű, úgynevezett Alfa riasztást rendelte el a Magyar Honvédség légvédelmi készenléti szolgálatának NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja szerdán, miután egy brit utasszállító úgy haladt át a cseh és a szlovák légtéren, hogy nem lépett kapcsolatba a légi irányítással – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.
megtekintés
A kis pártok közül az LMP volt az elmúlt félév legnagyobb nyertese, míg az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért a szakadás után az ötszázalékos bejutási küszöb alatt áll.
megtekintés
Három évre kizárták a közbeszerzésekből a Közgépet, a cég szerint jogsértő volt a határozat - európai fórumokon is készek kiállni az igazukért.
megtekintés
A Fidesz szerint a kormány felelősen cselekedett, amikor felgyorsította a magyar-szerb határon létesülő műszaki határzár megépítését, amelynek munkálatai megfelelően haladnak, augusztus 31-re elkészül a határzár - mondta a kormánypárti frakció szóvivője csütörtökön Budapesten.
megtekintés
Közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt az ügyészség Murányi Marcell, a Népszabadság volt főszerkesztője ellen.
megtekintés
Bruttó 635 millió forint keretösszegű szerződést kötött a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Kft.-vel a Miniszterelnökség - derítette ki a Blikk.
megtekintés
Minél több közmunkást foglalkoztatnak, annál kevesebb szociális és pályázati támogatást kapnak a legszegényebb falvak – legalábbis erre panaszkodik néhány borsodi településvezető.
megtekintés
Csapdahelyzetbe kerültek azok a volt devizahitelesek, akik vitatják elszámolási összegüket. Amíg ugyanis nem tudni biztosan, mennyi a hiteltartozás aktuális összege, kiváltani sem lehet a hitelt.
megtekintés
Panaszt tett a Társaság a Szabadságjogokért a Független Rendészeti Panasztestületnél, mert súlyosan megsértették ügyfeleik alkotmányos jogait.
megtekintés
Egy Jack Russell terrier két mancsát csípte be a mozgólépcső hétfőn a Kálvin téren.
megtekintés
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) valószínűleg a Kúriához fordul jogorvoslatért, miután a Fővárosi Törvényszék zöld utat adott a sztrájk megszervezésének a szociális ágazatban.
megtekintés
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője megszólalt menekültügyben. Vajon a keresztényi szeretet késztette a politikust megszólalásra?
megtekintés
A Nézőpont Intézet vezetője szerint Orbán a volt francia elnök nyomdokain szeretne járni, de az illiberális demokrácia eszméjétől az idén már eltávolodott.
megtekintés
Tovább csökkenhet Magyarország lélekszáma a következő évtizedekben, és ez még abban az esetben sem változna jelentősen, ha sokkal több gyermek születne, és az eddigieknél sokkal több bevándorló telepedne le hazánkban.
megtekintés