
Mégsem kell visszafizetniük az ösztöndíjat azoknak a doktoranduszoknak, akik nem írják meg a disszertációjukat.
megtekintés

Tavaly 17 ezer gyermek tűnt el Magyarországról, és bár a 95 százalékuk egy hónapon belül megkerül, több mint száz olyan esetről tudnak, amikor nyom nélkül tűnik el a gyermek.
megtekintés

A bevezetés előtt rengeteget tárgyaltam a vasárnapi zárvatartásról, de azzal az uriemberrel soha nem találkoztam és nem is egyeztettem – mondta Semjén Zsolt.
megtekintés

Szinte naponta vesz újabb fordulatokat a kormány és a dohány lobbi háborúja, mióta Lázár János bejelentette, hogy eldőlt a központi trafikellátó sorsa.
megtekintés

Az egyik közösségi oldalon szerveződött önkéntesek csoportja segíti a menedékkérők ellátását Szegeden a vasútállomásnál.
megtekintés

Űrállomás lesz nálunk? Nem hallottam még róla.
megtekintés

A terrorelhárítás három hónappal ismét meghosszabbította Orbán Viktor otthonának védelmét.
megtekintés

Török Gábor szerint a Fidesz táborának stabilizálásában a migráció problémája többet segített, mint a 2010-2015 közti időszakot értékelő Orbán-beszéd, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője pedig úgy gondolja, hogy a kerítés azért épül, hogy megállítsa a menekültek áradatát, de azért is, hogy segítse a kormányzati kommunikációs stratégiát.
megtekintés

A lépcsőzetes egészségügyi béremelés a rezidensprogramban kezdődik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára a TV2 Mokka című műsorában csütörtök reggel.
megtekintés

Tóth Richárd riporter, kollégám, barátom, harcostársam rövid látogatáson vett részt terepmunka keretében a fasizálódó Dániában.
megtekintés

Orbán újabb agymenéssel verte orrba a logikát.
megtekintés

Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint rossz a – még Gyurcsány Ferenc sportminisztersége idején bevezetett – gyakorlat, miszerint a fogyatékkal élő sportolók ugyanannyi pénzt kapnak a megszerzett olimpiai érmekért, mint az épek.
megtekintés

Mint üzlettulajdonos éjjel-nappal nyitva tartaná a boltját, de látja ennek az emberi oldalát is – egyebek mellett erről beszélt egy interjúban a CBA üzletlánc elnöke, Baldauf László.
megtekintés

Néhány hónapot vesz igénybe a magyar-szerb határra tervezett ideiglenes határzár kiépítése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
megtekintés

A Red Bull Air Race programjai miatt csütörtök déltől vasárnap estig forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten a Duna-part Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszán és környékén.
megtekintés

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága megszavazta a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagjait.
megtekintés

Takács Richárd, a Jobbik kaposvári önkormányzati képviselője a város egyik legszebb részén, a felújított, díszburkolatos, sétáló utcává alakított Fő utcában lakik.
megtekintés

Egy magyar fotós, aki Szerbiából a magyar határig kísérte a menekülteket, elmesélte az út részleteit.
megtekintés

Kolosi Péter programigazgató vezérigazgató-helyettesként folytatja munkáját, Rudas András továbbra is az RTL Magyarország Felügyelő Bizottságának elnöke marad.
megtekintés

Béremelést követelt több ezer egészségügyi dolgozó a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) által szervezett demonstráción, szerda délután a fővárosi Kossuth téren.
megtekintés

Tegnap megszavazták a H/5139 “A bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről és az Európai Unió intézményei iránti bizalom megóvásáról” szóló határozati javaslatot.
megtekintés

Szokatlan körülmények között sikerült benyújtania az MSZP Nemzeti Választási Bizottságba delegált tagjának a boltok vasárnapi zárva tartásának eltörlésére irányuló népszavazási kezdeményezését.
megtekintés

Már a gázt és a villanyt is kikötötték az MSZP üresen kongó budapesti, Jókai utcai székházából – tudta meg a Bors.
megtekintés

15 éve vagyok a vendéglátásban és 4 nyarat dolgoztam Balatonon.
megtekintés

Több mint féltucatnyi botrány, korrupciógyanús ügy, húsbavágó kormányzati intézkedés darálta le a Fidesz népszerűségét az elmúlt fél évben.
megtekintés

A Jobbik azt követeli, hogy lakott területen ne legyen befogadótábor Magyarországon - közölte Kulcsár Gergely, a párt országgyűlési képviselője szerdán Debrecenben, a migrációs tábor bejáratánál tartott sajtótájékoztatón.
megtekintés

Vacak 8 millió euróval minket nem lehet lekenyerezni.
megtekintés

Az ügyfelek érdekében kedden a társaság a kétoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos jelentkezési határidőt meghosszabbította, így minden érintett ügyfélnek lesz ideje jelezni döntését és nem a május végi ügyfélértesítőben szereplő július elsejei dátummal kell számolniuk - áll a társaság közleményében.
megtekintés

Orbán Viktor miniszterelnök a szerb kollégájával tartott közös sajtótájékoztatón elmondta: biztosította Aleksandar Vucicot arról, hogy a kerítés nem Szerbia ellen épül.
megtekintés

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerint váratlan és érthetetlen, hogy az MSZP-frakció a korábbi pártnyilatkozatokkal ellentétben hétfői ülésén úgy döntött, nem támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó pályázati szándéknyilatkozatot.
megtekintés

A Magyar Békekör vasárnap felszólította a kormányt, hogy egyenesen mondja meg a magyar embereknek, engedélyezi-e vagy sem az amerikai nehézfegyverek és katonák Magyarországra telepítését.
megtekintés

Kedden 567 határsértőt, köztük 81 gyermeket tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
megtekintés

Bárhonnan bárhová vállal légi úton betegszállítást egy új vállalkozás, amelyet elsősorban azért hoztak létre, hogy a külföldön megsérült, akár intenzív orvosi ellátásra szorulókat is hazahozza magánrepülővel.
megtekintés

Egy felmérés szerint 2014-hez képest 28 perccel több időt, naponta csaknem három órát töltenek tévézéssel a magyarok.
megtekintés

Minden megyében aratnak már…..
megtekintés

Szerdán ünnepli az ország valamennyi egészségügyi intézménye Semmelweis Ignác születésének 197-ik évfordulóját, s mintegy mellesleg az is kiderül, hogy mit takar a két kormányrendelet az egészségügyi dolgozók bérének alapilletményhez igazításával kapcsolatban.
megtekintés