Az Orbán által a „nemzet orvosaként” titulált, később szinglihordázásáról elhíresült politikus kezességet vállalt egy rokona svájci frank alapú hitelében.
megtekintés
A szélesebb tömegek nem ismerik a vallások közti különbségeket.
megtekintés
Rég láttuk Orbán Viktor arcát ilyen gyűrötten feszültnek, mint a német kancellárral tartott sajtótájékoztatón.
megtekintés
Két újabb merénylettel hozta összefüggésbe Portik Tamást az Aranykéz utcai robbantás mai tárgyalásán az egykori Conti Car-főnök, Radnai László.
megtekintés
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint a spontán szegregáció káros folyamat, amelyet meg kell állítani, és lehet, hogy olyan iskolaközpontokat hoznak létre, ahová buszokkal szállítják a diákokat.
megtekintés
Két autó áll egy parkolóban.
megtekintésBele is tört a bicskájuk az RTL Klubbal folytatott harcba; most jön a hátraarc.
megtekintés
Havi másfél millió forintot keres az állami Szerencsejáték Zrt. egyik új cégének vezetőjeként Zsiga Marcell.
megtekintés
Egyszerű, mint az első osztályos matekpélda.
megtekintés
A reklámadó csökkentését és a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
megtekintés
Székesfehérvár - Kedd reggel végre szépségtapaszt kapott a Várkörút épülő körforgalmában tátongó méteres kátyú.
megtekintés
A Déli pályaudvarhoz vezető vasúti alagút lezárása számos kellemetlenséget okoz az utasoknak.
megtekintés
A legdrágább lakásban a jobbikos Schneider Tamás lakik, legdrágább irodája pedig a fideszes Csizi Péternek és Hoppál Péternek van.
megtekintés
Nem mondható váratlannak, hogy a németországi médiumok és a kormány által fokozatosan és biztosan propagandagépezetté alakított hazai közmédia igencsak eltérően számolt be arról mit is mondott Angela Merkel Budapesten.
megtekintés
Dübörög a belföldi turizmus a hosszú hétvégéken: az elmúlt évek statisztikái szerint a hosszú hétvége legalább 10-15 százalékkal növeli a forgalmat a szálláshelyeken.
megtekintés
Orbán egykori washingtoni nagykövete élesen bírálta az elmúlt hónapokban jelentkező Amerika-ellenességet.
megtekintés
Átlátszós jogászok újabb sikere az Alkotmánybíróság előtt
megtekintés
Így néz ki a Déli Pláyaudvar vonatok nélkül.
megtekintés
Mindössze 18 órájuk volt a nem állami iskoláknak arra, hogy igényelhessék a működésükhöz elengedhetetlen központi támogatást.
megtekintés
Kilenc ügy már folyik, és hamarosan további 25-30 jöhet, az iratokat most terjesztik be a fegyelmi bírósághoz - mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarához kijelölt biztos a Napi Gazdaságnak.
megtekintés
Utcát neveznek el Dombóváron Buzánszky Jenőről, az Aranycsapat nemrégiben elhunyt tagjáról, a város szülöttéről.
megtekintés
Egynapos látogatást tett Budapesten Angela Merkel német kancellár.
megtekintés
Nem könnyű a képviselők élete: 199-ből csak 106 politikusnak van több pénze, mint adóssága.
megtekintés
Az Európai Parlament jogi bizottságában a képviselők a Legfőbb Ügyészség legutóbbi levele alapján kérdezik majd meg Kovács Bélát mentelmi ügye tárgyalásakor.
megtekintés
A harkányi alpolgármester, a Fidesz helyi elnöke, Remmert Ferenc egy röplappal válaszolt arra, hogy az RTL Klub korábban firtatta a helyi önkormányzat ügyeit.
megtekintés
A közös sajtótájékoztató utolsó kérdésére adott válasz volt ez, utána Kovács Zoltán inkább le is keverte a rendezvényt.
megtekintés
Elárulta, miről vitatkozott Orbán Viktorral, Petőfit és Konrádot idézett, Putyint bírálta, és személyes indíttatásáról, politikai kudarcairól, Európa kihívásairól is beszélt Angela Merkel a budapesti Andrássy Egyetemen.
megtekintés
Irodaházakkal, bevásárlóközpontokkal és nagy méretű p+r parkolókkal lehetne növelni a 4-es metró forgalmát.
megtekintés
A Lidl Magyarország szándéknyilatkoztatot írt alá a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel, melynek értelmében vállalja, hogy támogatja a decemberi ónoseső által sérült erdőterületek újratelepítését.
megtekintés
Barátok között előfordul, hogy bizonyos ügyekben nem értünk egyet, de ettől teljesen különböző dolog alaptalan vádakat terjeszteni az Egyesült Államokról - írta Jeszenszky, aki hét éven keresztül volt nagykövet az Orbán-kormányok alatt.
megtekintés
Végrehajtó járt Mikola Istvánnál, a biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkárnál, az első Orbán-kormány egykori egészségügyi miniszterénél.
megtekintés
Az Orbán Viktorral közeli kapcsolatot ápoló Kékessy-család érdekköreiből álló szövevényes hálózat fonja át Tiszafüred környékét. Bemutatjuk Garancsi István mezőgazdászt, és azt, ahogy a Fidesz a Hunvald-per egyik el nem ítélt vádlottjából magas rangú állami vezetőt csinált.
megtekintés
Baleset történt az M3-ason, Gödöllőnél, Budapest irányában.
megtekintés
Becsey Zsolt helyettes államtitkár szerint legalábbis ezt mutatják az eddigi matricaértékesítési adatok – írta a Magyar Hírlap.
megtekintés
Bűnösnek mondta ki a Veszprémi Járásbíróság a napokban Schwartz Béla ajkai szocialista polgármestert háromrendbeli becsületsértés miatt - írja a Magyar Nemzet.
megtekintés