2014-ben az Átlátszó több teljes mértékben, vagy részben állami tulajdonú cégtől kikérte, hogy kivel kötöttek szerződéseket, milyen feladatra és mekkora összegben.
megtekintésMagyarország olyan hely, ahol egy országos botrányt kiváltó korrupciós ügyben az azt kirobbantó újság munkatársait citálják elsőként bíróság elé.
megtekintés
Számos ponton módosított a kormány az útdíjrendeletén.
megtekintés
Jó napot kívánok, lemondott-e már Vida Ildikó?
megtekintés
„Kisebbségi vezeti az autót” - kezdte Lakatos Béla ácsi polgármester igazoltatását az egyik rendőr, aki különösebb ok nélkül állította meg a kocsit, majd erősítést hívott.
megtekintés
A minisztereknek tavaly még jogukban állt növelni a bizalmasaik fizetését, ezzel magyarázható, hogy négy miniszteri biztos jobban keresett, mint néhány helyettes államtitkár.
megtekintés
Most jöhet a tévesen fizetett autópályadíjak szezonja.
megtekintés
A Balassagyarmat Hangja egy óriási kátyú képét közölte, ami a nemrég felújított főtéren keletkezett a napokban.
megtekintés
Az uniós források hatékony felhasználását, a közigazgatás korszerűsítését és a nemzeti közműszolgáltató elindítását nevezte az év legfontosabb feladatának Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.
megtekintés
Tegnap este az ATV-n Simon András műsorának első felében vendég volt Rádi Antónia, Bita Dániel újságírók és Hunvald György, Erzsébetváros volt polgármestere.
megtekintés
A kabinet számára túl kemény ellenfél a kereskedelmi csatorna, úgy tudni, már inkább békülnének.
megtekintés
Tárgyalt volna a kormány az országos blokádot hirdető Büki Zoltánnal, de egy napot késtek, így március 1-jétől folyamatosan útlezárásokra lehet számítani.
megtekintés
Varga Mihály szerint nincs szó új adókról a kereskedelemben, és jelentős elbocsátások sem lesznek.
megtekintés
Több mint egy évig a sertésprogramért felelős miniszteri biztosként járta az országot a szekszárdi fideszes országgyűlési képviselő, a trafikbotrányban is érintett Horváth István.
megtekintés
Február 3-án indul az internetről szóló nemzeti konzultáció.
megtekintés
Leírtuk már: a 168 Óra fontosnak tartja, hogy a blogvilág figyelemre méltó civil szövegei eljussanak azokhoz az olvasókhoz is, akik nem követik az interneten megjelenő eszme- és véleménycseréket.
megtekintésBár az önkormányzati rendeletben nem szerepelt, mégis leaszfaltozzák Németh Szilárd csepeli fideszes polgármester utcáját - tudta meg a Klubrádió.
megtekintés
„Alig várom, hogy valamely elemző gyorsan megjegyezze: az utóbbi időben inkább kormánykritikus Heti Válasz és Válasz.hu elkezdett igazodni a Fidesz központi elvárásaihoz.”
megtekintés
A teremi önkormányzati képviselők többségének elege lett a szabolcsi települést 1990 óta vezető Csák István fideszes polgármesterből, ezért úgy döntöttek, kezdeményezni fogják a tisztségéből való felfüggesztését.
megtekintés
Colleen Bell alig érkezett meg Budapestre, máris műfajteremtőként gondolhatunk rá: eddig ismeretlen formában, ún. nagyköveti trailerrel üzen a magyaroknak!
megtekintés
Bourgla Oszama Bicskén háziorvos, 1981-ben érkezett Magyarországra, elvégezte az egyetemet, közben beleszeretett egy nőbe, összeházasodtak, 5 gyerekük van, kettő szintén orvos.
megtekintés
Miért a válság ideje alatt volt a legbőkezűbb az V. kerületi önkormányzat az üzlethelyiségek bérlőivel?
megtekintés
Váratlan fordulat következik a zuglói politikában.
megtekintés
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke szerint várhatóan 200-250 milliárd forint hiányzik majd a költségvetésből.
megtekintés
A Magyar Nemzet információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz abban az ügyben, amelyben Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője tett feljelentést tavaly rágalmazás miatt.
megtekintés
A schengeni övezeten belül repülővel utazókról hat, az azon kívülre repülő, illetve onnan beutazó utasokról 16 adatot kell továbbítaniuk a légitársaságoknak a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak.
megtekintés