
Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével egész jól sikerültek Orbán Viktor kezelései, ellentétben azzal a zavarbaejtő helyzettel, ami az Európai Bizottság elnökével folytatott tárgyalás után történt a miniszterelnökkel.
megtekintés

Az ország nyugati és keleti felében már riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, szombaton újabb területeket színeztek be citromsárgára a figyelmeztetési térképen, vasárnap pedig narancs megyék is vannak.
megtekintés

Elkészült egy jogszabálytervezet, amelynek értelmében minden Magyarországon végzett orvos állami ösztöndíjrendszerben vehet majd részt az ötéves egyetemi képzés után - mondta az egészségügyi államtitkár az Origo hírportálon hétfőn megjelent interjúban.
megtekintés

A politikus állítása szerint megkérdezték, mennyi az ára annak, hogy felhagyjon a korrupciós ügyek feltárásával.
megtekintés

Magyarországon is forgalomban lévő készítmények forgalmazási engedélyének felfüggesztését javasolja az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) - számolt be a Magyar Nemzet.
megtekintés

Fenyegették a családját, ezért külföldre költöztette őket Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója.
megtekintés

Ingyenes lesz a budapesti Liszt Ferenc repülőtérig tartó útszakasz, az M8, M9 autóutak Duna-hídjainak használatáért sem kell majd fizetni.
megtekintés

Nem várt fordulatot vett a Józsefvárosi Önkormányzat január 22-i képviselő-testületi ülése.
megtekintés

Kaptam egy e-mailt, az elsőt még január elején, aztán bő egy hete erősítették meg a meghívást, mondta Móra Veronika az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
megtekintés

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította az Orbán Viktor miniszterelnökkel szembeni vagyonnyilatkozati eljárást, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezett, írja az MTI.
megtekintés

Újra felpörög a civil ellenzék.
megtekintés

2014-ben az Átlátszó több teljes mértékben, vagy részben állami tulajdonú cégtől kikérte, hogy kivel kötöttek szerződéseket, milyen feladatra és mekkora összegben.
megtekintés
Magyarország olyan hely, ahol egy országos botrányt kiváltó korrupciós ügyben az azt kirobbantó újság munkatársait citálják elsőként bíróság elé.
megtekintés

Nem csoda, hogy a kormányban se mindig látják át, kit mire neveztek ki: 51 kormánybiztos, miniszterelnöki biztos és megbízott, illetve miniszteri biztos ül szerte a kormányzatban.
megtekintésA többi vádlotthoz hasonlóan tagadta az ellene felhozott vádakat Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt értékesítési igazgatója az egykori moszkvai magyar kirendeltség 2008-as, ügyészség szerint áron aluli eladása miatt indult büntetőper negyedrendű vádlottja a Budapest Környéki Törvényszéken csütörtökön.

Tárgyalt volna a kormány az országos blokádot hirdető Büki Zoltánnal, de egy napot késtek, így március 1-jétől folyamatosan útlezárásokra lehet számítani.
megtekintés

Varga Mihály szerint nincs szó új adókról a kereskedelemben, és jelentős elbocsátások sem lesznek.
megtekintés

Több mint egy évig a sertésprogramért felelős miniszteri biztosként járta az országot a szekszárdi fideszes országgyűlési képviselő, a trafikbotrányban is érintett Horváth István.
megtekintés

Február 3-án indul az internetről szóló nemzeti konzultáció.
megtekintés
Bár az önkormányzati rendeletben nem szerepelt, mégis leaszfaltozzák Németh Szilárd csepeli fideszes polgármester utcáját - tudta meg a Klubrádió.
megtekintés