A Sümegi Járóbetegszakellátó volt vezetője, Szabó Krisztina hamis érettségi ügyében folytatott büntetőeljárás kapcsán került reflektorfénybe a badacsonytördemici önkormányzat képviselő-testületének tagja, aki a helyi Faluház vezetője is. - írja a Sümegi Szó
Mager Andrea vagyonminiszternek ki kell adnia az állami MVM-mel kapcsolatos, 2019-2020-as, tulajdonosi határozatait a szöveg eltakarása nélkül. Az előzmények tükrében azonban lehet még számítani trükkre ennek megtagadásáért.
100 éve született és már majd’ 7 éve nincs köztünk (Budapest, 1922. február 10. – Budapest, 2015. október 6.) Csak ismételni tudom sokadszor: talán sohasem lenne annyira szükségünk Göncz Árpádra, – merjük leírni így is – Árpi bácsinkra, mint ma és a holnapokban.
Pontosabban Varga Mihály pénzügyminiszternek, aki évek óta küzd a készpénzhasználat visszaszorításáért. Ennek ellenére a 199 országgyűlési képviselőből 2021 végén cash-t magánál tartó 49-ből 37 volt kormánypárti. - írja az mfor.hu
A Magyar Nemzeti Bank 500 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Duna House Holding Nyrt.-t, mert a cég a november 30-án esedékes jelentését december 2-án tette közzé - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos honlapján.
Varga Judit igazságügyi miniszter szerint tévesen gondolja az Európai Bizottság, hogy a nemváltás vagy a homoszexualitás a kormány szerint rossz dolog, és ezért korlátozzák a megjelenítését. Szerinte ebben nem foglalt állást a magyar törvényhozás.
A járványügyi adatokra való hivatkozással Tatár-Kis Péter február 28-ára halasztotta a törvényszék jövő hétfőre, február 7-re tervezett összbírói értekezletét – értesült a Népszava.