Minden harmadik idős ember egyedül él, vagy magányos - derül ki az Első Életjáradéki Zrt. nemre, életkorra és régióra is reprezentatív felméréséből. Az online kutatás arra kereste a választ, kivel és hogyan élnek, hány emberrel tartják a kapcsolatot és mennyire elégedettek a mindennapjaikkal a 60-79 közöttiek. Tízből hét válaszadó anyagi biztonságra vágyik, minden ötödik pedig örülne, ha elérhető lenne számára állandó orvosi felügyelet.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentése szerint 2022. év végével búcsút mondhatunk a fizetési moratóriumnak, vagyis a még mindig moratóriumban lévő hitelek törlesztését január 1-től folytatni kell. A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, mire számíthatnak azok, akik végig, vagyis 33 hónapig kihasználták a lehetőséget.
2023. január elsejétől feloldják azt az adóemelési tilalmat, amelyet még 2021-ben, a koronavírus hatásainak enyhítése érdekében vezetett be a kormány: ezzel tehát a helyi önkormányzatoknak újra lesz lehetőségük új adónemek bevezetésére vagy a régiek megemelésére – közölték a PwC Magyarország szakértői.
A KSH furcsán számolja a nyugdíjas inflációt az Azénpénzem.hu szerint, ugyanis az energia arányát csökkentették, az élelmiszerek súlya ugyan nőtt, de annak mértéke a nyugdíjasoknál jóval alacsonyabb, mint az összes háztartásban.
Az uniós pénzekért cserébe a magyar kormány nemcsak az adóelkerülés elleni határozottabb fellépést, hanem több más, az adórendszert érintő változtatást is megígért. Ezek között van az adórendszer egyszerűsítése, több ágazati különadó kivezetése, az adók számának csökkentése, de még a személyi jövedelemadó (szja) szabályai terén is nagy dolgokra készülnek.