Az ellenzék folyamatos sípolása közepette működik a kormánypárti szavazógépezet a parlamentben, a földtörvényt és a közigazgatási bíróságok felállítását már elfogadták. - írja a nepszava.hu.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szenátusa 2000 óta minden esztendőben odaítéli a Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíjat, mellyel elismeri egy-egy médiamunkatárs szakértelmét, lelkiismeretes munkáját, mellyel hozzájárult az intézmény hírnevének öregbítéséhez.
Jó, ezt eddig is így gondolták a Fidesz prominensei, de ezúttal méltó emléket akartak állítani a köznyelvbe rabszolgatörvényként beépült emberiségellenes bűntettel. Talán túlzónak hangzik a meghatározás, mégsem az, ha arra gondolunk, hogy a 400 órányi túlóra lényegében ugyanazért az eddig sem irigyelhető összegért hajtható be.
Az ország 13 megyéjében újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók a közeljövőben, a beruházások 8,5 milliárd forint uniós forrásból valósulnak meg – közölte az emberi erőforrások minisztere az MTI tudósítása szerint. - írja a zoom.hu.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén nem hitelesítette a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által benyújtott, a kormány kommunikációs tevékenységére, annak népszerűsítésére és a hirdetések tartalmára vonatkozó népszavazási kérdéseket.
Nem csillapodtak az indulatok a munka törvénykönyvének a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló módosítását kezdeményező fideszes javaslat kapcsán kedden napirend előtt az Országgyűlésben. - írja a hirklikk.hu.
A Népszava információi szerint, alig másfél hete jelentette be Kásler Miklós miniszter, hogy egy kormánydöntés értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat, ám valójában a kormány által jóváhagyott jogszabály-tervezet szerint a beígér összegnek csak alig több mint felét szánják a tartozások kifizetésére – írja a zoom.hu.