Nem tudhatjuk meg, kik és hová utaztak októberig azzal a két Airbus 319-essel, amelyet decemberben hangsúlyozottan nem kormánygépnek vett a honvédség, mégis legtöbbször Orbán Viktor látták külföldön kilépni belőle. - írja a zoom.hu.
A "közterületen életvitelszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés" ellen szerveztek tiltakozó demonstrációt kortárs magyar írók A Város Mindenkié csoporttal közösen Budapesten vasárnap délután. - írja a parameter.hu.
Aki egyben nem más, mint a magyar politikai útvesztő problémájának mértani közepét alkotja. Hogy miért, arra kiváló és adekvát példák garmadáját találhatjuk. Hiszen Polt Péternek legfőbb ügyészként a jelek szerint nem egyéb a feladata, mint a fideszes érdekeltségek elszámoltatásának megakadályozása.
És úgy lepattant róla, hogy azóta sem ért földet. Különös egybeesés, hogy jelzőként is illik a magyar politikára a kifejezés; lepattant. Hogy miért kell nekünk ilyen suttyó politikusokat megválasztanunk, illetve megtűrnünk a nyakunkon, rejtély. Legalábbis most maradjunk ennél a nyilvánvaló hazugságnál.
Az oktatásfejlesztési projekt általános szakmai célja a munka világához való optimális igazodás, a hallgatók szakmai, és az oktatók módszertani kompetenciáinak fejlesztése. A felsőoktatási részvétel és az eredményesség növelése érdekében az érintett felsőoktatási intézményekben, így a Pécsi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen és a Széchenyi István Egyetemen új szolgáltatások kifejlesztésére és működtetésére, emellett kutatási eredményekre alapozott tantervi és módszertani reformokra törekednek a szakemberek.
Az MSZP szerint komoly betegellátási válság van Magyarországon, a "fideszes nagyurak" azonban nem akarnak ezen segíteni, miközben saját maguknak külön VIP-ellátást biztosítanak - mondta Korózs Lajos, az MSZP képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az orvosképzés Európa szerte nagy kihívások előtt áll. A tendenciák alapján jól látható, hogy új oktatási technikák bevezetésére van szükség annak érdekében, hogy visszafordítsák a jelenlegi folyamatokat, és minél több fiatal, jól képzett szakember kerülhessen be az egészségügy vérkeringésébe. Ennek érdekében fogott össze egy közel 60 millió forintos támogatással járó európai uniós pályázat keretében az Eszéki Josip Juraj Strossmayer Egyetem Orvostudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara.